Gilles Legrand

Filmjei a Filmtetten

T.S. Spivet különös utazása

Színes kalandfilm, filmdráma, családi, 105 perc, 2013
Producer

A 12 éves kartográfus titokban hátrahagyja montanai otthonát és vonattal útnak indul, hogy átvegyen egy elismerést a Smithsonian Intézettől.

Elolvasom a kritikát

Belle és Sébastien

Színes kalandfilm, családi, 95 perc, 2013
Producer

Miután tulajdonosai kicsapták otthonról és a sintérek befogták, Belle-nek sikerül megszöknie a kutyatelepről. A helybeliek csak az Alpok rémeként emlegetik, és igyekeznek befogni a fenevadat, nem ismervén a barátságos pireneusi hegyi kutya igazi tulajdonságait. Sébastien árva kisfiú, akit ugyan szerető család fogadott örökbe és nevel, mégis magányos. Kettejük egymásra találása nem várat sokat magára.

Elolvasom a kritikát

Micmacs

Színes vígjáték, bűnügyi, 105 perc, 2009
Producer

Mindenről a fegyverek tehetnek. Bazil ezek miatt vesztette el édesapját, a munkáját, a pénzét, és majd az életét is. A kórházból kikerülve azonban összetalálkozik pár simlis alakkal, akikkel eltervezi, hogy bosszút állnak a nagy fegyverkereskedőkön és gyártókon.

Elolvasom a kritikát

Dogora – Ázsia arcai

Színes dokumentumfilm, 80 perc, 2004
Producer

Se nem fikció, se nem dokumentumfilm, a Dogora egy impresszionista és humanista vízió, zenében elbeszélve. Egy nap Patrice Leconte felfedez egy hihetetlen szimfonikus szvitet, melyet száz éneklő gyermek ad elő. Soha nem tapasztalt érzések fogják el. Valamivel később Kambodzsában jár. Ország még soha nem hatott rá ilyen felkavaróan. Ezekből a kivételes érzelmekből születik meg egy nagy kaland, egy egyetemes odisszea, éppoly meglepő, mint amilyen megindító, éppoly [...]

Kapcsolódó cikk:

A sziget foglya

Színes filmdráma, romantikus, 112 perc, 2000
Producer

1850. Saint-Pierre, egy eldugott kis francia sziget Kanada partjainál. Egy éjjel brutálisan meggyilkolnak egy férfit. A bűnöst, Neel Auguste-öt halálra ítélik. Saint-Pierre-ben azonban nincs se guillotine, se hóhér, aki végrehajtaná az ítéletet. A francia kormány ígéretet tesz, hogy segít megoldást találni, de a várakozási idő hosszúnak ígérkezik. A "nyaktilót" ugyanis a távoli anyaországból, Franciaországból kell odaszállítani [...]

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat