Rainer-Micsinyei Nóra

Ezt írtuk róla

„A multikulturalitás nagyon otthonos, én ebbe születtem bele” – Interjú Groșan Cristinával, A legjobb dolgokon bőgni kell rendezőjével

2022. január 26.

Csütörtöktől a romániai mozikban is látható A legjobb dolgokon bőgni kell, Groșan Cristina filmje egy 30-as nő tévelygéséről, halálról, barátságról és a felnövés hosszú folyamatáról. A bemutató kapcsán beszélgettünk humorról, identitásról, az Y-generációs közérzetfilmek trendjéről, és arra is fény derült, hogy miből élnek a rendezők két film között.

Filmjei a Filmtetten

A Király

Színes életrajzi, filmdráma, tévésorozat, 2022
Szereplő

A Király című sorozat Zámbó Jimmy, a rendszerváltás utáni könnyűzenei élet egyik meghatározó alakjának az életét és tragikus halálát dolgozza fel, valós eseményeket vegyítve fikciós elemekkel.

Elolvasom a kritikát

A legjobb dolgokon bőgni kell

Színes vígjáték, filmdráma, 83 perc, 2021
Forgatókönyvíró, Szereplő

Maja élete kezd összeállni. Barátjával végre kiköltöznek az egyetem óta másokkal bérelt lakásból. Az egyik este azonban nem várt fordulatot vesz: kiderül, hogy egy rég nem látott távoli rokon nem az igazak álmát alussza a konyhaasztalra bicsaklott fejjel, hanem meghalt. Maja kénytelen ott maradni a halottal, mert a családból senki sem ér rá segíteni, még az anyja is lerázza. A halottszáll [...]

Kapcsolódó cikkek:

Űrpiknik

Színes vígjáték, sci-fi, 79 perc, 2021
Szereplő

A különc egyetemista lány, Panna (Walters Lili) gyerekkorától kezdve próbál az űrbe küldeni jeleket, válaszra várva. Annak ellenére, hogy az egyetemen senki nem veszi őt komolyan, elmélete mégis bizonyítást nyer: hatására ugyanis a Földre érkezik a saját világában hasonlóan kirekesztett űrlény Fiú (Takács Zalán). Ha ez önmagában nem lenne elég sokk, a jövevény közli [...]

Kapcsolódó cikkek:

Pannónia dicsérete

Színes kisjátékfilm, 27 perc, 2020
Szereplő

Egy iskola valahol Magyarországon. Egy hétköznapi irodalomóra hétköznapi diákokkal. Normális napnak indul, kivéve, hogy az egész iskola a miniszterelnök látogatására készül. Az ünnepség ötletgazdája, az iskolatitkárnő igyekszik rendet teremteni a káoszban, különösen az ünnepi tortát illetően, amely nem fér el a hűtőszekrényben. Míg a szakácsok a probléma megoldásán dolgoznak, a [...]

Klíma

Színes kisjátékfilm, 18 perc
Forgatókönyvíró, Szereplő

Anna és Bálint egy vakrandin vesznek részt egy erre szakosodott laborban, valamikor a jövőben. A két fiatalnak rá kell jönnie, hogy a párválasztást még Sári, a szakértő mesterséges intelligencia sem könnyítheti meg számukra.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat