Történelmi
Dátum szerint Népszerűség szerint

Caligula

Caligula, a véreskezű római császár uralkodásának négy évét öleli fel a filmdráma, mely erotikus képkockái miatt (is) nagy port kavart 1979-ben, megjelenésének évében. Az alkotás 2007 végéig semmilyen formában nem jutott el a magyar közönség elé.

6/10

Pajzán kíváncsiság

Párizs, 1885. Pierre és barátja, Henri ugyanabba a nőbe szerelmesek. De Marie végül Henrit választja, hozzá megy feleségül, Pierre pedig egészen Algériáig menekül az érzései elől. Amikor néhány évvel később, bár nem egyedül, visszatér Párizsba, közte és Marie közt szenvedélyes szerelmi viszony bontakozik ki.

6/10

Csernobil

Az HBO és a Sky minisorozata az emberiség történetének legsúlyosabb, ember által előidézett katasztrófáját, illetve az orosz tudósok Európa megmentéséért folytatott drámai küzdelemét dolgozza fel. 1986. április 26-án hatalmas robbanás rázta meg a Szovjetunió tagállamában, Ukrajnában működő csernobili atomerőművet. A radioaktív felhő beterítette Kelet-és Közép Európát, Skandináviát és egyes nyugat-európai országokat. A történet főszereplője Valerij […]

9/10

A hőlégballon

1979. Német Demokratikus Köztársaság. 1 hőlégballon, 2 000 méteres magasság, négy gyermek, négy felnőtt, 28 perc – két család eszement terve. A nyolc fős társaság a hidegháború idején kettészakított Európa keleti felén rekedt, és szabadságáról álmodozik. Elképzelésük szerint – amely bár őrültnek tűnik, kivitelezni talán mégsem lehetetlen – egy hőlégballont építenek, amivel átjuthatnak a Berlini […]

7/10

Hotel Mumbai

Az emberiesség és a hősiesség megragadó, igaz története, a híres Taj Hotel 2008-as esete a terrortámadás során, ahol a személyzet egyes tagjai önfeláldozó módon védték a vendégeket.

Apró mesék

1945-ben, a II. világháború utáni hónapokban, amikor káosz és bizonytalanság uralkodik az országban, egy szélhámos a zavaros időszakot próbálja kihasználni haszonszerzésre, míg egy váratlan találkozás örökre megváltoztatja az életét.

10/10

Guerilla

1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Most útnak indul, hogy megkeresse és hazavigye a testvérét. A háborúval való találkozás azonban olyan élmény számára, amelynek hatására újra kell értékelnie a bátorságról és felelősségről alkotott képét. A történet két […]