Fantasy
Dátum szerint Népszerűség szerint

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei

Néhány hónappal azt követően, hogy sikerült foglyul ejteni a sötét varázslót, Gellert Grindelwaldot, az ígéretéhez híven megszökik a fogságból, és új követőket kezd gyűjteni maga köré, hogy behódolásra kényszerítse a varázstalanokat. Az egyetlen, aki megállíthatja, nem más, mint egykori legjobb barátja, Albus Dumbledore, aki egykori diákjától, Göthe Salmandertől kér segítséget. A kaland során újra keresztezi […]

5/10

Sötét folyosók

Kit Gordy új diák az exkluzív Blackwood Boarding School-ban, szembetalálja magát az intézmény természetfeletti eseményeivel és a főigazgató sötét erejével.

5/10

Barátom, Róbert Gida

Az immáron felnőtt Christopher Robin, vagyis Róbert Gida elvesztette gyerekkori képzelőerejét, és mostanra már csak a munkájának él, zsúfolt teendői mellett pedig még a saját családjára sincs ideje. Ám ekkor Micimackó és barátai újra belépnek az életébe, hogy emlékeztessék egykori önmagára, és segítsenek neki ráébredni, hogy az életben mi az igazán fontos.

8/10

Tokyo Vampire Hotel

Solo: Egy Star Wars-történet

Vakmerő alvilági kalandok során Han Solo megismerkedik későbbi másodpilótájával, Chewbaccával és találkozik a hírhedt szerencsejátékossal, Lando Calrissiannel, s közös utazásuk végére a Star Wars saga legszokatlanabb hőseivé válnak.

4/10

Szicíliai kísértettörténet

A 12 éves lány, Luna szerelmes osztálytársába, a jóképű Giuseppébe. Amikor a fiú egy nap nyomtalanul eltűnik, Luna egyre kétségbeesettebben kezdi keresni a kis szicíliai falu mellett húzódó elvarázsolt, titokzatos erdőben. Nem sejti, milyen szövevényes eseménysorozat vezetett Giuseppe eltűnéséhez. Csak egy célja van: megtalálni szerelmét a mesebeli rengetegben, amelyben a szellemek éppúgy jelen vannak, mint […]

Bosszúállók: Végtelen háború

A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek eltökélt célja, hogy megszerezze mind a hat végtelen követ, és ezzel korlátlan hatalomra tegyen szert. A Bosszúállók minden eddigi harca ehhez a pillanathoz vezetett – a Föld, és a létezés sorsa soha […]

Életerő

Földönkívüli űrhajót találnak, amelyben furcsa üvegtartályokba zárva, fagyott lények teste fekszik. A rémálom akkor kezdődik el, amikor a vérszomjas lények felélednek és meg akarják támadni a Földet.

Bright

Egy világban, ahol emberek és más teremtmények egymás mellett élnek, egy nyomozó új társat kap: egy orkot. Feladatuk egy fegyver megtalálása, amelyért nagyon sokan, nagyon sok mindenre képesek.

5/10