Életrajzi
Dátum szerint Népszerűség szerint

Kleopátra

A filmtörténet egyik legkalandosabb sorsú és legnagyobb költségvetésű, gigantikus produkciója a Római Birodalom függésébe került Egyiptom híres-hírhedt uralkodónőjéről és szerelmeiről: Caesarról és Antoniusról. A közel négyórás filmeposz díszleteivel és csatajeleneteivel még a mai kor nézőjét is ámulatba ejti.

8/10

Erotikus képregény

A két barát története nem szokványos logika alapján építkezik, hanem az érzelmek és szenvedélyek motiválják. Hokusai beleszeret Onaóba, s amikor az visszautasítja, a festészetbe menekül. Öregkorában polippal “szeretkezve” fest meg egy lányt, aki pontos mása Onaónak, így szerezve meg magának azt az élményt, amelyet hajdan Onaótól várt: az erotika és a művészet egybeolvasztásával “tette magáévá” […]

Kapj el, ha tudsz

Frank W. Abagnale dolgozott orvosként, ügyvédként, és egy nagy légitársaság másodpilótájaként – és mindezt a huszonegyedik születésnapja előtt. A szélhámosság nagymestere emellett briliáns csekkhamisító is volt, szakértelme több millió dollárt hozott neki a konyhára. Carl Hanratty FBI ügynök legfontosabb küldetésének tartotta, hogy elkapja Franket, és a törvény színe elé vigye, de Frank mindig egy lépéssel […]

8/10

A királynő

Az angol Diana hercegnő élete a tündérmese és a rémdráma keveréke, egy csillogással és botrányokkal volt kikövezett életút. Az emberek szerint Diana mindig is szálka volt az angol királyi ház szemében. Nem véletlen, hogy a hercegnő tragikus halálát követően II. Erzsébet és a királyi család nem jelent meg a nép előtt. Anglia értetlenül állt királynője hallgatása […]

4/10

Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel

München, 1943. Miközben Európa-szerte Hitler gyilkos háborúja tombol, egy fiatalokból, főként egyetemistákból álló csoport a passzív ellenállást választja, mint a nácik és az embertelen háborújuk elleni harc egyetlen hatékony formáját. Megalakul a Fehér rózsa nevű ellenállási mozgalom, amely a Harmadik Birodalom bukásáért küzd. Sophie Scholl az egyetlen nő a csoportban – az ártatlan, fiatal lány […]

7/10

Az ifjú Viktória királynő

1837. Viktória hercegnő tizennyolcadik születésnapjának estéjén az angol trónörökös személye a brit hatalmi harc tárgya. Nagybátyja, Vilmos király haldoklik, így Viktória a trón várományosa, az ő kegyeiért verseng mindenki. Ám zsarnok anyja és ambiciózus tanácsadója, Conroy távol tartja az udvartól, elérve ezzel az ifjú királyi sarj gyűlöletét. Ekkor találkozik unokatestvérével, Alberttel, akit gyerekkora óta tudatosan […]

6/10

A belső tenger

Ramon Sampedro egy fiatalkori balesete következményeként már csaknem harminc éve él ágyhoz kötötten. Azóta az egyetlen kapocs, ami a külvilághoz köti, a tengerre néző szobájának ablaka és egyetlen vágya, hogy méltósággal fejezhesse be életét. Napjait azonban megváltoztatja két nő érkezése. Julia, az ügyvédnő azért jön, hogy segítsen az eutanáziára irányuló kérelem megszerzésében. Rosa, egy nő […]

5/10