Fantasy
Dátum szerint Népszerűség szerint

Alice Csodaországban

Ki ne ismerné Lewis Carroll Alice Csodaországban című meséjének elbűvölő történetét? Ahogy az élénk fantáziával megáldott, ábrándos Alice kortyol a csöpp üvegből, amelyen ez áll: Igyál meg!, majd összezsugorodik és színes képzelete szárnyán olyan helyekre jut el, ahol gyermek előtte még nem járt. Walt Disney fantasztikus ecsetvonásai nyomán megtudhatjuk, ki a Fehér nyúl, aki mindig […]

8/10

Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak

Ismerd meg önmagad – ezt tanácsolták a régi görögök, és Percy Jackson ismeri is magát. Legalább is azt hiszi. A 12 éves srác nem tökéletes gyerek, jó néhány iskolából kirúgták már, de ő jól elvan így is. Hamarosan azonban rájön, hogy semmi sem az, aminek látszik. Egy furcsa idegen rábeszéli anyját, hogy küldje el egy […]

4/10

Drakula

A horrorfilm műfajának ez a korai klasszikusa Bram Stoker ismert regényének színpadi változatán alapul. A német némafilm egyik legjobb operatőre, Karl Freund sejtelmesen ködös képeihez Csajkovszkijtól kölcsönözték a zenét. A film sikere számtalan folytatást szült, és világsztárrá tette a vérszívó erdélyi grófot alakító Lugosi Bélát.

10/10

A varázslótanonc

Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne randit kérni álmai nőjétől, Beckytől. Balthazar Blake pedig egy igazi varázslómester, aki a mai, modern Manhattanben tengeti napjait, és próbálja megvédeni a várost ősi ellenfelétől, Maxim Horvath-tól. Balthazar nem boldogul egyedül, így felfogadja tanoncának Dave-et, akiben rejtett mágikus képességeket vél felfedezni. Sajnos ezek […]

6/10

Végtelen történet

Bastiannak nem könnyű az élete. Édesanyja meghalt, az apja pedig állandóan azzal gyötri, hogy rosszul tanul és folyton álmodozik. A fiú egy szép napon besétál a könyvesboltba, ahol rábukkan egy érdekesnek látszó könyvre. Lenyűgözi Fantázia császárnőjének története. Az uralkodónő egyre gyengébb, mert birodalma veszélybe került, mind nagyobb területet pusztít el a Semmi. A császárnő úgy […]

7/10

King Kong

Jack Prescott paleontológus fellopózik egy olajat kutató kereskedelmi hajóra, amely egy ismeretlen sziget felé tart. A földdarabon azonban nem csupán olajat találnak… A sziget primitív lakóit egy óriási majom, King Kong tartja rettegésben, akinek nőket áldoznak fel. Ezért a bennszülöttek a kutatókkal tartó gyönyörű Dwant foglyul ejtik, hogy feláldozzák az istenként tisztelt szörnynek. Prescott kiszabadítva […]

7/10

Ted

Gyermekkori kívánságának folyományaként John Bennett plüssmackója, Ted, életre kelt, s azóta is ott van mellette. Barátságuk próbára tétetik, mikor John barátnője előrelépést szeretne kapcsolatukban.