Az emberfaj sárkányfog-vetemény – Kim Ki-duk: Human, Space, Time and Human

A koreai film fenegyereke nagyívű – és szokása szerint vériszamos – parabolát rendezett az emberi természetről és a társadalom működéséről. Akinek bírják az idegei (meg a gyomra), nézze meg; mégis az az érzésünk, hogy Kim Ki-duk ezúttal – főként néhány korábbi remeklésének ismeretében – túl sokat markolt és keveset fogott.

A japán Erdély – Szono Sion: Tokyo Vampire Hotel

A borús időben tolongó vasárnapi tömeget semmi nem készíthette fel az elkövetkező két és fél órányi vérontásra. A bonchidai vetítés nyitóbeszéde alatt úgy tűnt, sokan nem is tudták, hogy a film jelentős harmadát kolozsvári helyszínek, kolozsvári színészhallgatók statisztálása, és a kolozsvári állami román színház színészének kókadt játéka fogja kitenni. A hosszasan vérző vászon előtti székek lassanként szabadultak fel.

Roskadozó falak alatt – Asghar Farhadi: Forushande / The Salesman / Az ügyfél

Asghar Farhadi ismét az eltávolodás léptékeit vizsgálja, hogy a párkapcsolatok apróbb repedéseit egy-egy nagyobb ütés hogyan hasítja akár átjárhatatlanul szélessé. Fókusza ez alkalommal egyoldalú, jobban érdekli a sértett büszkeség, a bosszúvágy és a kegyelem témája, mint hogy kiegyensúlyozottan tudósítson szereplőiről.

Az utolsó farkaskölyök – Jean-Jacques Annaud: Le dernier loup / Farkastotem

A Farkastotem francia-kínai koprodukcióban készült, a két ország közti, 2010-es koprodukciós egyezmény eddigi legsikeresebb terméke. Ez két dolog miatt is érdekes: egyrészt mert az országból 15 éve kitiltott Jean-Jacques Annaud e forgatás apropóján újra beléphetett Kínába, másrészt mert a végeredményt a szigorúságukról híres helyi cenzorok nem bántották.

A profi, az amatőr és az ázsiai – Szakácsok filmen

A téli ünnepek bűvkörébe kerülve valahogy mind kicsit hedonistábbakká válunk, hiszen „egy évben egyszer igazán megérdemeljük”, és ez – a gyakran teljesen indokolatlan kényszervásárlás mellett – a kulináris élvezetek kiteljesedésében is megnyilvánul. A gasztrofilmek mindenképp jól passzolnak tehát a karácsonyi-újévi időszakhoz, remek inspirációs forrásként szolgálhatnak: mindannyian megtalálhatjuk azt a filmes szakácsot, akivel a leginkább tudunk azonosulni, és akitől ötleteket meríthetünk. Akár több karakterből is összegyúrhatjuk a kedvencünket: lehet az egy kicsit francia, egy kicsit olasz, egy kicsit patkány, vagy egy kicsit Hannibál is akár. Lássuk hát az alapanyagok sorát!

Jól indul, rosszul végződik – Sabu: Ten No Chasuke / Chasuke's Journey / Tokió felett az ég

Tudjuk: az angyalok közöttünk járnak. Van, aki elhiszi, van, aki nem. Emlékszik-e valaki nyájas Olvasó Az élet csodaszépre? Frank Capra, 1947, bizony. Irtó bájos film. James Stewart (az Ember) és Henry Travers (az Angyal) utolérhetetlen kettőse láttán a néző inkább hiszi, mint nem, hogy az angyalok... És a Michaelra (Nora Ephron, 1996) emlékszik-e valaki? John Travolta, mint a részeges Mihály arkangyal, igen. Ezt a filmet nézve az ember inkább nem hiszi, hogy az angyalok... Vagy ott van Wim Wenders Berlin felett az ég című angyalfilmje. Vagy Brad Silberling Angyalok városa (1996). Jó angyalfilmek, meg rosszak.