Az Arrested Development (Az ítélet: család) sztárja, Jason Bateman hátat fordított vígjátéki múltjának és a Netflix berkeiben próbálta ki magát drámai szerepben, egy Breaking Bad (Totál szívás)-szerű sorozatban, ami nem éri el a Walter White-sztori színvonalát, de (egyelőre) három évadnyi feszültséggel, izgalommal és számos meglepő csavarral tud szolgálni.
Egy bűnöző története egyszerre lehet visszataszító és ellenállhatatlan, de még köztük is kevés olyan karakter van, aki annyira megosztaná közönségét, mint Tony Montana.
Hihetetlen, de hatvan éve került mozikba Godard első nagyjátékfilmje, a francia új hullám mondhatni programfilmje, a Kifulladásig. Igen, hatvan éve történt a nagy forradalom, amikor a stílus átvette a hatalmat a sztori felett a nagyvásznon.
Az úgynevezett true crime, tehát a megtörtént bűnesetet boncolgató tévéműfaj legtöbb esetben a dokumentumfilm és a krimi elhanyagolt mostohagyereke. Vagy a dokumentarista része unalmas (nincs elég mutogatnivaló archív felvétel, vagy a beszélő fejek unalmasak), vagy a bűnügyi része kopott meg és nem tudják úgy folyamatában megmutatni a rendőri munkát, hogy hosszú órákon lekösse a nézőt (mint pl. egy dramaturgiailag tökéletesen felépített fikciós zsarufilmben). Az HBO friss McMilliók című minisorozata ügyesen lövi be azt a sávot, ahol a sztori police proceduralként is izgalmas még, de dokumentumfilmként, magán túlmutatva is releváns.
Egy kicsit nyomozós thriller, egy kicsit görög ihletettségű testvérdráma, de a végeredmény egy kicsit érthetetlen próbálkozás.
1986 fordulópont volt a szicíliai maffia történetében: Tommaso Buscetta vallomásának és Giovanni Falcone vizsgálóbíró nyomozásának köszönhetően több száz tagját ítélték el. Az úgynevezett maxiper (maxiprocesso) kapcsán többnyire a bíró alakját emelik ki, Marco Bellochio viszont az omertát megszegő maffiózó portréját rajzolja meg új filmjében.
A Safdie-testvérek mesterművében Adam Sandler fantasztikusan kelti életre az utóbbi évek egyik legösszetettebb és legbizarrabb karakterét. A Csiszolatlan gyémánt minden bizonnyal a legjobb film, ami valaha készült a szerencsejáték-függőségről.
A komor, szociális érzékenységű Phillips-féle Joker után megérkezett az exbarátnő, Harley Quinn, hogy feje tetejére állítsa ezt az őrült világot. A Ragadozó madarak egy szaturált színekben pompázó agymenés, rengeteg akcióval és extrém feminizmussal, de minden túlzása ellenére szórakoztató film kerekedett belőle.
Miközben Pedro Almodóvar és Antonio Banderas izgatottan várják, hogy 92. Oscar-díj átadóról vihetnek-e majd haza szobrocskát, egyik legsikeresebb közös filmjük, a Kötözz meg és ölelj! épp harminc éves lett. Egy „klasszikus” korai Almodóvár film ez, fekete humorral átitatott romantikus komédia egy kis BDSM-rájátszással.
A díler, a firkász és rengeteg zölden füstölgő puskacső – így lehetne röviden jellemezni Guy Ritchie új filmjét, a már címében is tökös Úriembereket. Ebből pedig alighanem mindenki le tudja vonni a konklúziót, miszerint Guy Ritchie hosszú kihagyás után megint visszatért ahhoz a műfajhoz és stílushoz, amiért annak idején rajongótábora megkedvelte. Nagy visszatérése pedig nemcsak olcsó marketingblöff, hanem kőkemény forgatókönyvírói és rendezői profizmus a javából, ugyanis a brit bűnfilmek atyaúristene még mindig elemében van!
