A fehér vonalak afféle egyszerű és világos útmutatók, amelyek kijelölik mindannyiunk életének az irányát, egyszerűen csak követnünk kell őket. De fehér vonalak azok a kokaincsíkok is, amelyek minden helyesnek vélt iránytól képesek eltéríteni. Az előbbiből nagyon kevés, utóbbiból jó sok van a White Linesban.
Mi újat tehet hozzá egy filmrendező a híres-hírhedt Dreyfus-ügyhöz, amelyről korábban már ötször is készült film? A plusz csakis az esztétikai élmény és az időben oly távoli történelmi események életszagúvá és emberközelivé tétele lehet – és mindezzel a Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy meg is ajándékozza nézőjét. Roman Polański egy igazi profi kiegyensúlyozottságával, önbizalmával és rendíthetetlen nyugalmával nyúl a témához, érett eleganciával és esztétikai érzékkel dolgozza fel a 19. századi Európa egyik leghíresebb botrányát. A történelmi múltat a mai néző számára tapintható közelségbe hozza.
Jó érzéssel beemeli a nemzetközi porondra, és kevésbé jó érzéssel kissé kifacsarja. Nem baj, egyelőre élvezzük!
Hiába készülnek rá, korántsem kell még nyugdíjba vonulni a nagydumás rosszfiúknak.
A film 45, a főszereplő 80 éves, a másik főszereplő 85 lenne. Csak a forgatókönyve kapott Oscart, ami szinte hihetetlennek tűnik, hiszen a mi fejünkben örök klasszikus.
Mindig van valami hátborzongató abban, amikor egy valódi, megtörtént eseményt dolgoznak át filmre, különösen, ha az egy gyilkossági ügy és/vagy a történet egyes szereplői máig is élnek (ha meg nem haltak). Az ilyen filmek megnézését követően szinte önkéntelenül nyúlunk a billentyűzet után, és szinte kényszeresen irkáljuk be a szereplők nevét a Google-keresőbe még a stáblista alatt, hogy leleplezzük valódi külsejüket és összehasonlítsuk azt az őket megformáló színészekével, számba vegyük a hitelt érdemlő és fiktív elemeket, elolvassuk a korabeli híradásokat és összeesküvés-elméleteket, és kinyomozzuk a főhősök utóéletét stb. – ki-ki vérmérséklete szerint.
Úgy tűnik, Mark Wahlberg és Peter Berg munkakapcsolatában nem a tavalyelőtti 22 mérföld volt az egyetlen mellényúlás. A Netflixen márciusban debütált Spenser az igazság nyomában sajnos folytatja a sort…
Az Arrested Development (Az ítélet: család) sztárja, Jason Bateman hátat fordított vígjátéki múltjának és a Netflix berkeiben próbálta ki magát drámai szerepben, egy Breaking Bad (Totál szívás)-szerű sorozatban, ami nem éri el a Walter White-sztori színvonalát, de (egyelőre) három évadnyi feszültséggel, izgalommal és számos meglepő csavarral tud szolgálni.
Egy bűnöző története egyszerre lehet visszataszító és ellenállhatatlan, de még köztük is kevés olyan karakter van, aki annyira megosztaná közönségét, mint Tony Montana.
Hihetetlen, de hatvan éve került mozikba Godard első nagyjátékfilmje, a francia új hullám mondhatni programfilmje, a Kifulladásig. Igen, hatvan éve történt a nagy forradalom, amikor a stílus átvette a hatalmat a sztori felett a nagyvásznon.
Ne maradj le a többi hasonló szövegünkről, kövesd Facebook-oldalunkat!
