Örmények Gyergyóban

A tavaly berobbanó koronavírus-járvány sajnálatos módon számos kulturális projekt létrejöttét akadályozta meg. Majdnem erre a sorsra jutott a Kalamár Gáspár-Gábor által jegyzett Örmények Gyergyóban című dokumentumfilm is, ami az eredeti elgondolás szerint a székelyföldi örmény közösségek bemutatására vállalkozott volna. A pandémia azonban felülírta ezt az átfogóbb elképzelést, nem rendezték meg a tavalyi év során azokat a kulturális eseményeket és családi találkozókat, ahol forgatni lehetett volna, ezért az értékrendjében, mentalitásában a többi székelyföldi örmény közösséghez nagyban hasonlító gyergyói örmény közösség bemutatására szorítkozik a film.

Belenézni egy disznó szemébe – Viktor Koszakovszkij: Gunda

Az ól ajtajában a címszereplő anyakoca vajúdik, de olyan diszkréten, hogy először észre se venni. A képet a táj hangjai töltik be: Gunda röfögése, a madarak csivitelése, a szél susogása, a szalma ropogása. Aztán az ajtórésből sorra előgurulnak a bájos, cincogó, újszülött kismalacok, majd követve az invitáló kamerát, beljebb kerülünk az ól intim közegébe, ahol a megszámlálhatatlan malackák heves, dulakodó szopcsizásba fognak, végül jóllakottan elszenderednek.

Az utolsó New York-i, aki a lába alá néz – Martin Scorsese: Pretend It's a City / Mintha egy városban lennél

Fran Lebowitz író, humorista, megrögzött könyvgyűjtő – de elsősorban ízig-vérig New York-i –, akinek elmondása szerint annyi a vágya az életben, hogy emberek kérdezzék meg a véleményét, és ne szóljanak közbe. Ez a vágy már másodszor teljesül, ugyanis Scorsese a 2010-es, szintén Franről készült Public Speaking, valamint a Wall Street farkasának epizódszerepe után újra lerakja eléje a kamerát és hagyja, hogy Fran azt tegye, amihez a legjobban ért: értelmiségi attitűddel, a politikai korrektség előtti idők nyers őszinteségével, jellegzetes humorával hadarja el évek során felhalmozott megfigyeléseit New Yorkról, a modern kor problémáiról, híres barátairól, önmagáról, és úgy általában világról.

Save Our Soils – Joshua Tickell, Rebecca Harrell Tickell: Kiss the Ground / Becsüld meg a Földet

A szeptemberben a Netflixen debütált Becsüld meg a Földet című dokumentumfilm azzal reklámozza saját magát, hogy míg a hasonló tematikájú, klímaszorongós társai pusztán depresszióba taszítják a nézőt, addig ő reménnyel tudja megtölteni, és az az igazság, hogy nem is hazudik nagyot. Példának okáért a szintén Netflixes, de brit gyártású David Attenborough: Egy élet a bolygónkon nyilván nagyságrendekkel szebb és mélyebb és meditatívabb, a Becsüld meg a Földet ugyanakkor nem csupán felhívja a figyelmet a közismert problémákra, de az amerikai pragmatizmus virtusával egyszerű, közérthető megoldási javaslatokat is közöl, mindezt Woody Harrelson ízes, déli akcentusában narrálva.