Velős való – A szolnoki Tudományos Filmszemle alkotásai

Tudomány és film meghatározásának összekapcsolása helyett jobban jár a néző, ha a képkeretezés és a dokumentum viszonyát vizsgálja filmnézés közben. A szolnoki szemle hiánypótló rendezvénye az ismeretterjesztő tévécsatronák kínálatához szokott nézőt az európai dokfilm trendjeivel szembesítette.

A posztmodern showbohóc – Természetfilmek az ezredfordulón

„Hajsza és menekülés”, „Gyönyörű és halálos”, „A természet lélegzetelállító katasztrófái”, „A természet erőpróbái”, „Szépség és borzalom, látványosság...” – a videokazettán hozzáférhető posztmodern természetfilm hónapokon át futtatott tévéreklámja mintha a Schwarzenegger-mozik előzeteseinek retorikáját, stílusát, világképét idézné.

Évente legalább egyet… – Beszélgetés Xantus Gáborral

Tizenhét éves korában fogott először kamerát a kezében. Azóta szinte nem is tette le, ha kellett, felcserélte a videóval. Fáradhatatlanul dokumentálta azt, amit ma már talán késő lenne, és elvitte a kamerát a világ olyan pontjaira, ahol nemcsak magyar operatőr, de talán még filmezőgép sem járt soha. 30 év és több mint 300 film után most eljött az ideje továbbadni a felhalmozott tudást.

Néhol „ukrán fapados”, mégis profi – Beszélgetés Szalay Péterrel

Hogyan készül WC-deszkából szólógitár? Mit tehet az ember, ha három próbálkozás után sem veszik fel a Filmfőiskolára? Hogy lehet feleséggel forgatókönyvet írni, saját pénzből játékfilmet csinálni, Trabanttal forgatócsoportot vinni Erdélybe, ott pedig nem erdélyi filmet forgatni? Hogy lesz dokumentumfilmből játékfilm, igaz kicsit „ukrán fapados”, de mégis profi, díjnyertes? Végül hogyan lehet roncsolt képpel, roncsolt lelket ábrázolni? Beszélgetés Szalay Péterrel.

A tenyéren természetesen tollászkodó madár – Műfaji problémák a 90-es évek néhány Erdélyben játszódó dokumentumfilmje kapcsán

Ne szépítsük: az Erdély-tematikájú sablonos riportfilmeknek szezonjuk van. Ha azonban bátran eloszlatjuk az „Édes Erdély" közhelyes bús ködét, nyereségünk egy termékeny paradoxon: azok a filmek az igazán izgalmasak, ahol csak mintegy háttérként van jelen a táj, az ország. A lényeg a történetben keresendő, a hősökben. A személyiségtől törvényszerűen fordulunk vissza a tájhoz: attól válik fontossá a környezet, hogy azok a bizonyos emberek éppen ott és csakis ott lettek azzá, akikként érdekesek.

Kék elvágyódás – Beszélgetés Könczei Csillával

Könczei Csilla és Radu Afrim rendezők néhány éve olyan művészi projekteket hívnak életre a kolozsvári Tranzit házban, amelyekben a színház, a mozgásművészet és a képzőművészet mellett a film is nagyon fontos szerephez jut. Ezek közül a legjelentősebb a tavaly megvalósított BluEscape című színház-videó produkció. Az előadás egy színházi és egy filmes részből állt, amelyek párhuzamosan, illetve váltakozva futottak a színpadon és vetítővásznon. A projekt video-art részét Könczei Csilla rendezte. Csilla szabadúszó néptánckutatóként indult és rendhagyó filmes pályát futott be a BluEscape projekt megvalósításáig.