„A rossz hír hozója vagyok” – Beszélgetés Ulrich Seidllel

2015 nyarán nagy port kavart a neten egy fotó, amin egy amerikai fogorvos pózol egy általa frissen lelőtt oroszlán mellett. Ulrich Seidl erről forgatta legújabb filmjét, noha nem a nagypályás vadászokat, hanem az Afrikában szafarizó, német és oszták középosztálybelieket tette meg főszereplőnek. A direktorral a TIFF-en beszélgettünk arról, hogy utálják-e egymást dokumentumfilmjei alanyaival, a bolygó rákosodása-e az emberiség, és hogy mit forgat Romániában.

A ferde ház – Michael Haneke: Happy End

A Happy End nem kevés társadalomkritikával és iróniával átitatott szatíra, amely ötvözi Haneke korábbi műveit, ahogy a tőle megszokott jellemzőit is, de a korábbiakhoz képest igazán újat nem mutat.

Női portré, forma és valóság között – Beszélgetés Arnaud des Pallières rendezővel és Christelle Berthevas forgatókönyvíróval

Az Orpheline az elmúlt időszak egyik legbátrabb francia filmje. Egy nő négy különböző életkorában megrajzolt portréja, négy híres színésznő alakításában. Forgatókönyvírója Christelle Berthevas, rendezője Arnaud des Pallières, akiknek a neve a Michael Kohlhaasnak köszönhetően csenghet ismerősen – a film a 2013-as Cannes-i Fesztiválon versenyzett. Az Orpheline-ben kényes témákról beszélnek, az ehhez használt filmnyelv középpontjában pedig a női szemszög áll. A filmet tegnap este vetítette először a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, a fesztiválon rendezője és forgatókönyvírója is részt vesz.