Egy újrahasznosított élmény – Guy Ritchie: Aladdin

Évek óta tart a Disney aranytojást tojó trendje, és bár a klasszikussá vált rajzfilmjeikből készült élőszereplős remake-ek végtelen sora már eddig is szemöldökráncolásra adott okot, talán semmit nem övezett még akkora előzetes ellenszenv, mint az Aladdint. Ugyan a Guy Ritchie által rendezett remake nem lett a Disney nagy beégése – mint ahogy azt az előzetesek sugallták – sőt kifejezetten szórakoztató és látványos alkotás, de a pénzhajhászaton túl semmi nem indokolja az elkészülését.

Unokáink is ismerni fogják? – A definitív véleménycsokor a Trónok harcáról

Van aki szereti, van aki utálja, és igen, sose hiszed, de van akit hidegen hagy a Trónok harca. Már alig van hátra pár epizód a fináléig, de feltettünk egy gyors körkérdést pár régi és új fimtettes szerzőnél: mi a viszonya a Game of Thrones-szal? Van aki válaszolni sem mert, de íme a vallomásözön eredménye: végre egy cikk, ami alá nem kell bekommentelni, mert már benne van minden!

Pokolbéli víg napjaim – Neil Marshall: Hellboy

Sokan várták, hogy az új Hellboy-film visszahozza majd Guillermo del Torót és az eredeti színészeket, a 2019-as változat azonban nem egészen azt hozta el a rajongóknak, amit szerettek volna. Kicsit úgy jártunk a sokéves huzavona után bemutatott reboottal, mint azok a Pókember-rajongók, akik egy negyedik Raimi-féle rész helyett végül Andrew Garfieldet kapták. A Neil Marshall által kvázi-újraindított eposz sajnos nem lesz azonnal kedvenc – sőt, talán soha – de a Hellboy-franchise-nak még használható alapja lehet a jövőben.

London Calling – Christian Rivers: Mortal Engines / Ragadozó városok

A Ragadozó városok jól összerakott, látványos mashupja olyan filmeknek, amelyeket ismerünk anélkül is, hogy láttunk volna őket. S bár dramaturgiai gyengeségei ellenére szórakoztató – akárcsak egy jó Disney-rajzfilm –, a filmtörténetbe, de még az idei karácsony megnézős filmjei közé sem fogja beírni önmagát ennyivel.

Fekete harcsa visszavág – James Wan: Aquaman

Miközben Bosszúállóék a tizenvalahányadik önálló filmjüknél tartanak az univerzumépítésben, és megtehették, hogy egy időre likvidálják a karaktereik felét, addig a Supermant és Batmant is a maga oldalán tudó DC még mindig csak kapkodni tud, szemérmetlenül koppintani, és reménykedni, hogy az általuk szerzői jogilag birtokolt alakok, illetve az őket játszó színészek önmagukban is elég kúlak ahhoz, hogy ne kelljen melléjük koherens világot, történetet, gondolatmenetet is szerkeszteni.