Bombázók széllel szemben – Jay Roach: Bombshell / Botrány

A Botrány egy, a bulvár-hírműsorok stílusában és színvonalán vászonra fröcskölt, végtelenül középszerű és cinikus alkotás; mintegy önmaga karikatúrája. Drámait nem, csupán szexuális feszültséget képes teremteni a moziteremben, vagyis ironikus módon pont ugyanúgy használja (ki) sztárjai – mindenekelőtt Margot Robbie – attraktív adottságait, ahogyan az általa megformált fiktív karakterét a Fox hírcsatorna alapító atyái.

A szivárvány túloldala – Rupert Goold: Judy

Aligha találunk a filmtörténelemben Judy Garlandnál elrettentőbb példát arra, mi történik egy istenadta tehetséggel, ha túl korán fedezik fel. Minden idők egyik legcsodálatosabb hangjának birtokosa még a hollywoodi sztárok mércéjével mérve is tragikus életet élt – ennek kezdetét és legvégét dolgozza fel a róla szóló film.

Azok a régi, szép idők – Nicolas Bedos: La belle époque / Boldog idők

Mennyire tudnánk megoldani a problémáinkat, ha a múltból tekintenénk a jelenre? Van-e gyakorlati haszna mesterségesen rekreálni múltbéli élethelyzeteket? Hol a határ valóság és káprázat között? Nicolas Bedos második filmje ilyen sokat vitatott kérdésekre keresi választ. Kiábrándult hőseit egy Westworld-szerű időutazásnak veti alá, ezt keveri Charlie Kaufmann filmjeinek formai jegyeivel, rátesz némi francia sikket, fanyar humort, és voilá, a néző két órán keresztül egy percig sem unatkozik.

Állami inkvizíció – Nicolae Mărgineanu: Cardinalul

A veterán román rendező, Nicolae Mărgineanu legújabb rendezése a kommunista Románia nyirkos, hideg és kegyetlen börtöneinek valóságába nyújt betekintést, miközben filmemléket szentel a nemrég boldoggá avatott Iuliu Hossu püspöknek, illetve a görögkatolikusok üldöztetésének.

Bebalzsamozott gengszterek falat festenek – Martin Scorsese: The Irishman / Az ír

Az 1995-ös Casino után a mozi egyik „fenegyereke” újra a hidegháború utáni Amerika alvilágába nyúl, de a tőle megszokott merészséghez ezúttal egy érett, rezignáltabb hangnem társul. Bár a három és fél óra játékidő emberpróbálónak tűnhet, Robert De Niro ismerős narrátori hangja egyből a hatvanas évekbe repít, a film előrehaladtával pedig egyre kevésbé akarunk visszajönni onnan. Martin Scorsese legújabb filmje összes előző gengeszterfilmjének kollektív emlékezete.