4 hónap, 2 hét, 1 nap – Eliza Hittman: Never Rarely Sometimes Always

Amerikában az abortusz végletekig átpolitizált téma, ezért ritkán készül róla film, pláne olyan, amely a hitviták mögé néz, egyenesen a nők érzéseire, fájdalmára, tapasztalatára. Eliza Hittman ezt a hiányt pótolja, remekül: a Never Rarely Sometimes Always a jövő évi Oscar egyik slágerfilmje lehet.

A pusztítás fenséges tárgya – Lichter Péter és Máté Bori: A horror filozófiája

Lichter Péter és Máté Bori új filmje sok szempontból a korábbi munkáikban már megkezdett gondolatmenetet fűzi tovább, azok problémáihoz és kérdésfeltevéseihez tér vissza ismét, valamint bizonyos értelemben azok betetőzését is jelenti. A horror filozófiája ugyanis különös metszéspontját kínálja a Fagyott májusnak (2017) és a The Rubnak (2018), ahol az előbbi kísérletei a horrorfilmek jólismert hatásmechanizmusainak dekonstrukciójára az utóbbiban alkalmazott módszertannal, vagyis az előre kódolt, „talált” nyersanyag roncsolásán keresztüli átírásával egészül ki – továbbra is rohad a felvevőgépben valami, mondhatnánk Arany János Hamlet-fordítását kissé kitekerve.

„Lynchnek a transzcendentális meditációját kipróbálnám” – Beszélgetés Szőcs Petrával és Nagy V. Gergővel a Déva kapcsán

Alig pár évvel ezelőtt Szőcs Petra még a Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny fődíját vihette haza a Csoszogj úgy-ért, tavaly pedig első nagyjátékfilmje már Velencében debütált. Interjúnkban a Déva rendező-forgatókónyvírójával, Petrával és a film társforgatókönyvírójával, Gergővel beszélgetünk költőiségről, mágiáról és a nehéz szeretetről.

„Nyíltan kell beszélni a gyerekekkel a veszélyekről” – Interjú Schwechtje Mihállyal, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) rendezőjével

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése a független porondról érkező zaklatás-tematikájú tini-thriller volt Magyarországon. Schwechtje Mihály rendezővel beszélgettünk a filmről, aki elkíséri az alkotást a TIFF-es romániai premierre. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) ősztől romániai moziforgalmazásba is kerül.

Szárnybontogatás – Greta Gerwig: Lady Bird

A Lady Bird pont olyan, mintha egy kamaszlány csapongó naplóját olvasgatnánk egy érett nő gondos lektorálásában. Szeszélyes, fragmentált, profán, ugyanakkor lényegre törő, céltudatos és kerek – egyben bizonyíték, hogy Greta Gerwig a kamera másik oldalán is magabiztosan mozog.

Kiállítvány – Julian Rosefeldt: Manifesto / Manifesztum

Karl Marxtól Dziga Vertovig, a vorticizmustól a pop-artig körülbelül ötven híres kiáltványt kelt életre Julian Rosefeldt német művész Cate Blanchett tolmácsolásában. Figyelemreméltó kísérlet, de a múzeumok folyosóira száműzött avantgárd film nem ezzel az alkotással fogja visszahódítani magának a mozit.

Az Y generáció világa – Túri Bálint Márk: No Place Like on the Road / Legjobb úton

Fekete-fehér nyitóképek, halk, kellemes zene, főszereplőnk gitártokkal a hátán, és még egy macska is feltűnik az utcán – nehéz nem gondolni a Llewyn Davis világa c. Cohen-testvérek filmre, és azt gondolni, hogy a Legjobb úton magyar szemszögből mesél egy démonaival küzdő zenészről és sorsáról, azonban ennél azért szerencsére többről van szó.

Érzelgős elidegenítés – az amerikai „quirky cinema” filmjei

A quirky szónak nincs pontos magyar fordítása, a szótári definíció szerint jelentése „szokatlan és furcsa, egyben vonzó és érdekes”. Nehéz felismerni, hogy hol kezdődik a quirky film, ugyanis quirky jelzővel rengeteg indie filmet lehet jellemezni, ám nem mindegyikük tartozik a filmesztéták által meghatározott quirky cinemához.