Amikor Mel Gibson tényleg felakasztotta magát – Csapón kívül 28: Mel Gibson: A rettenthetetlen / Braveheart

Giccs vagy monumentális történelmi dráma – A rettenthetetlent lehet szeretni vagy lenézni, de Mel Gibson második rendezői próbálkozása két Oscar-díjat kapott 1995-ben (kritikánk ide kattintva olvasható). Gibson felakasztotta magát a film kedvéért, a műlovak 6 métert voltak képesek vágtatni és a csatajelenetekben igaziból összeverekedtek a statiszták.

Ryan közlegény Amerikában – Ang Lee: Billy Lynn's Long Halftime Walk / Billy Lynn hosszú félidei sétája

Ang Lee nem fél a vitától. Olyan megosztó, és az egységes szerzőiség mítoszát is megkérdőjelező filmek után, mint a Brokeback Mountain és Pi élete, most újabb tabusort döntöget: az iraki háború, a hősiesség fogalma és a fogyasztói társadalom is találatot kap. De ha más nem is, a forgatásban alkalmazott rekordértékű technika megítélése biztos összeugrasztja a nagyérdeműt.

A háború vonzásában – Csapón kívül 20.: Richard Attenborough: A híd túl messze van / A Bridge Too Far

Christopher Nolan háborús filmje, a Dunkirk még csak egy hete debütált a mozikban, de máris az év filmjeként emlegetik, egyszerre lebilincselő, érzelmes és átélhető háborúsfilmként, olyan alkotásként, amely kicsit újraírja a műfaj jellegzetességeit, s épp ezáltal válhat 2017-ben egyszerre kasszasikerré és a kritikusok kedvencévé. És az új sikerek eszünkbe juttatnak régieket is, hiszen a második világháború döntő eseményei sok rendezőt megihlettek. Az idén 40 éves A híd túl messze van című film épp a másik oldalt mutatja meg: a Dunkirkben az angol katonák próbálnak hazájukba visszajutva megmenekülni a német túlerő elől, míg Richard Attenborough klasszikusában a területeket visszafoglaló szövetségeseket látjuk, immár ők lévén fölényben.

A bűntudat ötven árnyalata – François Ozon: Frantz

A legszívszorítóbb emberi drámák még mindig a háborúhoz köthetők, valószínűleg ezért nem tudják a filmrendezők elengedni a világháborús történeteket. François Ozon egy 1932-es filmet, Ernst Lubitsch Broken Lullaby című alkotását dolgozta fel, az eredmény pedig egy szép, de felejthető történet lett a háborút túlélők csillapíthatatlan bűntudatáról.

Naptártól független állandó fagy – Kovács András: Hideg napok (1966)

A könyörtelenül múló idő, a történelmi véletlen és a sorsszerűség együtt annak érdekében léptek fel most, hogy Kovács András sajnálatos elmúlása kapcsán újból aktuális legyen beszélni a Hideg napokról. A film, és nyilván az alapját képező Cseres Tibor-regény is a magyar modernista hullám két kiemelkedő alkotása, ám az egyéni és kollektív háborús felelősség politikai mondanivalója mellett olyan formanyelvi újítást is jelentenek, amely túlterjed a keretek közé szorítható élménynél.