Óvatos emlékezés – Emmanuel Osei-Kuffour: Black Box

Az emlékezet és a kortárs technika viszonya egy igen hálás, releváns és filmnyelvi lehetőségekben is gazdag téma (pl. Memento), azonban a Black Box inkább lesz egy elfogadható, de nem túl ötletes vagy emlékezetes Black Mirror-feldolgozás, mintsem egy önálló, erős koncepcióval rendelkező film.

A ruha eszi az embert – Quentin Dupieux: Le daim / Deerskin

Mióta ország-világ látta Quentin Dupieux 2010-es Rubber című őrületét, amelyben egy gumikerék gurul neki az amerikai sivatagnak gyilkolászni, a fesztiválok közönsége előszeretettel fizet be az elektronikus zenészből videoklip-rendezővé, majd az abszurddal és mozis műfajokkal vadul zsongőrködő jétékfilmessé vált francia összművész ámokfutásaira.

Akik maradtak – Neil Druckmann / Naughty Dog: The Last of Us Part II

Az elnyújtott fejlesztési folyamatot követő, megjelenés előtti és közbeni szivárogtatásoknak, hőzöngésnek, hisztiknek, a PR-, majd a rajongói ellenkampánynak – és úgy általában a játék körüli botrányos hangulatnak – köszönhetően most már az is hallott a kultikus 2013-as The Last of Us című játék folytatásáról, aki nem tudna megkülönböztetni egy játékkonzolt egy tévé alatt felejtett fekete aktatáskától.

„Egy fiú legjobb barátja az anyja” – Csapón kívül 55.: Psycho, 1960

Hatvan éves Alfred Hitchcock első horrorfilmje és karrierje legnagyobbat kaszáló alkotása, a slasher-filmek ősatyja, a minden idők leghíresebb zuhanyjelenetét és az amerikai filmtörténet első klotyóábrázolását tartalmazó Psycho. Íme néhány érdekesség a filmtörténet egyik leggyakrabban emlegetett filmje kapcsán, és mindarról, amit Hitchcock...

A pusztítás fenséges tárgya – Lichter Péter és Máté Bori: A horror filozófiája

Lichter Péter és Máté Bori új filmje sok szempontból a korábbi munkáikban már megkezdett gondolatmenetet fűzi tovább, azok problémáihoz és kérdésfeltevéseihez tér vissza ismét, valamint bizonyos értelemben azok betetőzését is jelenti. A horror filozófiája ugyanis különös metszéspontját kínálja a Fagyott májusnak (2017) és a The Rubnak (2018), ahol az előbbi kísérletei a horrorfilmek jólismert hatásmechanizmusainak dekonstrukciójára az utóbbiban alkalmazott módszertannal, vagyis az előre kódolt, „talált” nyersanyag roncsolásán keresztüli átírásával egészül ki – továbbra is rohad a felvevőgépben valami, mondhatnánk Arany János Hamlet-fordítását kissé kitekerve.

Pokolbéli víg napjaink – Hugo Martin/id Software: Doom Eternal

A videójátékok történetének egyik legsikeresebb franchise-za a Doom – a játékot fejlesztő id Software-t (és ezáltal a jogokat) bitorló ZeniMax/Bethesda hülye lenne, ha időnként meg nem próbálkozna valami újjal ezalatt a cím alatt. Naná, hogy a mozgóképiparhoz hasonlóan itt is leginkább a reboot/előzmény/folytatás-tengelyen zajlik a profitszerzés.