Előre, a múltba – Dan Scanlon: Előre

Habár az Előre története nem feltétlenül a legeredetibb forgatókönyv, amit valaha láttunk, mégis igazi felüdülést nyújt a csupa folytatások és feldolgozások korában. A 2017-es Coco után a Pixar ismét a halottak mezejére merészkedett, ám ezúttal nem szellemek, hanem egy botladozó mágikus materializáció formájában.

Felhígított tanmese egy CGI-kutyáról – Chris Sanders: The Call of the Wild / A vadon hívó szava

A vadon szava című klasszikus idei filmadaptációja egy kedves és szórakoztató családi mozi lehetett volna ösztönökről, tiszteletről, a természet és az állatok szeretetéről, alkalmat adva a szülőknek néhány „azok a régi szép idők”-típusú mondat elpufogtatására a maradék popcorn mellett. Nosztalgikus időutazás helyett azonban egy Hallmark-kalandfilmek esztétikáját idéző giccsözön zúdul a néző nyakába, melynek során két óráig bámulhatja, ahogy különböző színészek erősen mesterkélt díszletek között egy gigantikus CGI-kutya után szaladgálnak, minden lehetőséget megragadva egy-két jól bevált életbölcsesség megosztására. Jack London mindeközben forog a sírjában, az adaptációból teljesen kihagyott őslakos indiánokkal, és mindenféle sötét északi fickókkal együtt.

Még a Lost is ijesztőbb – Jeff Wadlow: Fantasy Island / A vágyak szigete

Mit kapunk, ha összegyúrunk egy majdnem elfeledett, 70-es évekbeli, nem túl izgalmas amerikai tévésorozatot a Lost csodaszigetével, túl tágan megfogalmazott válaszaival, és egy fejvakargatóan rosszul megírt, másodkategóriás horrorkomédiával, az egészet pedig nyakon öntjük egy adag valóságshow-szereplő mélységű, de szebb arcú karakterrel? A válasz természetesen: A vágyak szigete, 2020.

A Jó, a Rossz és a Mandalóriai – Jon Favreau: The Mandalorian

Hazatért a Csillagok háborúja. Na nem a Skywalker-saga lezárását hozó kilencedik résszel, hiszen az nem nagyon nyerte el a kritikusok, de a legnagyobb rajongókat leszámítva a nézők tetszését sem (nem is csoda), hanem egy keveset beszélő, sisakját le nem vevő mandalóriai fejvadász címszereplésével. No meg persze az instant mémesedésre tervezett bébi Yodával, egy jó adag stílussal és azzal, hogy nem nézi sem többnek, sem kevesebbnek magát, mint ami: egy kellemesen szórakoztató sci-fi-western sorozatnak.

Még visszább a dzsungelbe – Jake Kasdan: Jumanji - The Next Level / A következő szint

A 2017-es, meglepően kellemesre és humorosra sikeredett „első” rész után (mert ugye, ez a második, úgyhogy eszerint a Robin Williams-féle 1995-ös Jumanji a nulladik), Jake Kasdan író-rendező és stábja jóvoltából rekordgyorsan meg is kaptuk a másodikat. A mindössze nyolc hónap alatt leforgatott Jumanji: A következő szint pedig pont olyan, mint a mostani remake-reboot-folytatás-felhozatal java: maximálisan kiszámítható, de teljesen nézhető.

Ez nem az a sötétség, aminek úrnő kéne – Joachim Rønning: Maleficent: Mistress of Evil / Demóna: A sötétség úrnője

Bár az első rész sem fordította ki a helyéről az univerzumot, megvoltak a maga pozitívumai, amely elsősorban Demóna rendhagyó karakterrajzában mutatkozott meg. Másodjára a Disney már nem volt képes arra, hogy az egyediséget vigye tovább, és inkább a biztonságos giccsbe, a pazar látványba és a Angelina Jolie karizmájába fojtotta a folytatást. Teljesen kikapcsolt aggyal viszont egész ártalmatlanul, sőt, helyenként szórakoztatóan tud átsuhanni az emberen a film, ám mély nyomot nem hagy.