Üres álca – Jeff Wadlow: Kick-Ass 2.

A képregényadaptációk elmúlt évtizedének hagyományán próbált túlmutatni három éve a Kick-Ass (Ha/Ver) című, friss lélegzetvételű akciófilm, amely furfangos célt tűzött ki magának az amerikai mozilátogatók meglepetésére. Úgy ragaszkodott formailag a (szuper)hősök mítoszához, hogy a protagonisták emberfeletti képességeit mind mellőzte. A képregényes konvenciókhoz ragaszkodó képi és tartalmi megvalósítás olyan állandó helyzetkomikumot kölcsönzött a cselekménynek, amely néhány esetben már az abszurditást érintette. Mindezekkel egyidőben az emberfelettitől megfosztott akciófilm hű maradt az archetipikus képregényhős beavatási folyamatához: felismerés, szembesülés, majd ezáltal az eredettörténetből fakadó félelmektől való felszabadulás. Ez az a mindannyiunkban lezajló változás, amit az önnön megismerés jegyében vállalunk fel – és amit a második rész teljes mértékben megtagad mind nézőitől, mind szereplőitől.

A farkas közbelép – James Mangold: The Wolverine / Farkas

Érdekes kamikaze-akcióba kezdett 2011-ben a Marvel Entertainment, amikor úgy döntött, hogy az egyik legsikeresebb franchise-ukat, az X-Men-szériát egy időre jégre teszik, és egy kvázi-reboottal sávot váltanak. Az X-Men: Az elsők ráadásul elég sikeres lett ahhoz, hogy jövőre már a folytatás érkezzen belőle. Valamit azonban kezdeni kell a parlagon hagyott sorozattal is, amit Mangold filmjével immáron keretbe foglal egy-egy Farkas (Rozsomák!) köré épülő mozi. A baj csak az, hogy az első nem valami jó, ez a mostani pedig zavaróan hibrid alkotás.

Osztálytalálkozó az apokalipszis kellős közepén – Joss Whedon: The Avengers / Bosszúállók

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és nem kevés rejtélyt szőtt köré, és nem utolsósorban a benne összegyűlő hősök egyéni felvezető-filmjei is szították a sóvár vágyat a nagyérdeműben, ahogyan azt kell. Szerencsére mindez nem volt hiábavaló, és a magas elvárások ezúttal igazi minőséggel találkoznak: a Bosszúállók értő műgonddal vezényelt akcióbomba, ráadásul a karakterkezelés terén is dicséretesen teljesít – A sötét lovag és az X-Men: Az elsők mellett a legjobb szuperhős-film, ami mozikba került az utóbbi években.

Namazu evolúciója – Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 1.

A japán kaiju (vagy Daikaiju) eiga nyersfordításban szörnyfilmeket jelent. Ennek nyitánya az 1954-es Gojira volt, ami később kapta a nyugatosított Godzilla nevet. Népszerűsége életre hívta a műfaj (első) 15 éves virágzását, amelyben a fenyegető szörnyek nemcsak az emberek barátaivá, hanem gondoskodó apává is váltak. 

Nem szarvazták fel Tintint – Steven Spielberg: The Adventures of Tintin – The Secret of the Unicorn / Tintin kalandjai

Steven Spielberg hollywoodi rendező Wim Wenders Pinája után újfent bebizonyította: a 3D-s effektust az alkotás feldíszítése mellett a történetmesélés eszközévé is lehet, sőt kell tenni. A Hergé által kreált hős-újságíró-mesterdetektív, Tintin kalandjait úgy vitte vászonra, hogy hű maradt a képregények világához és közben kicsinek és nagynak egyaránt szórakoztató filmet vetített.

Újra a régi úton – Matthew Vaughn: X-Men: First Class / X-Men: Az elsők

Hollywood háza táján az utóbbi években margóra szorult a drámai szuperhősfilm. Míg a Marvel-műhely rendre „rock-and-roll” életérzéssel vizezi a veretes magánmitológiákat (Vasember, Thor), addig egy parodikus húrokat pengető, deheroizált világképpel operáló divathullám (HA/VER, Zöld Darázs, Super) is születőben van. Ebben az oázisban üdítő alternatívát kínál a mutánsok nagyelbeszélését eredőjénél megragadó X-Men: Az elsők.