Óvatos emlékezés – Emmanuel Osei-Kuffour: Black Box

Az emlékezet és a kortárs technika viszonya egy igen hálás, releváns és filmnyelvi lehetőségekben is gazdag téma (pl. Memento), azonban a Black Box inkább lesz egy elfogadható, de nem túl ötletes vagy emlékezetes Black Mirror-feldolgozás, mintsem egy önálló, erős koncepcióval rendelkező film.

Az elkésett mutánsok – Josh Boone: New Mutants / Az új mutánsok

Amikor egy filmet az azt készítő stúdió évekig gyakorlatilag rejteget (vagy legalábbis úgy tűnik) a nézőközönség elől, nem sok jót vár tőle a potenciális néző. Amikor pedig az elvárásokat visszább fogja az ember, néha akár kellemes csalódás is érheti. Pont ez a helyzet Josh Boone hányattatott sorsú Az új mutánsok-ával, ami csak olyan szempontból méretes melléfogás a stúdió részéről, hogy egy csöppet elkéstek a bemutatásával.

Idétlen időutazók – Dean Parisot: Bill & Ted Face the Music

Csavaros és zavaros cselekmény, időutazás, vagány akciójelenetek, rengeteg zúzás és sztárok – ezek a hívószavak 2020-ban legtöbbünknek valószínűleg a sokak által várt Tenet című új mozgóképóriást juttatják eszébe. Idén azonban nemcsak Christopher Nolan szállítja ezt a csomagot a filmes berkekben, hanem a '80-as években felnőtt generáció két régi kedvence, Bill és Ted is, akik immár harmadszorra indulnak egy zseniális kalandra, a haláli túra közben pedig azt is bebizonyítják, hogy a külsőjükön talán igen, de az örök idealizmusukon biztos, hogy nem tudott nyomot hagyni az idő vasfoga. Ha a srácok szavajárásával akarnánk élni, úgy is mondhatnánk: a Bill & Ted Face the Music pöpec egy film lett…

Az ezelőtti generáció – Goldsman, Chabon, Beyer, Kurtzman: Star Trek: Picard

A lassan nyolcvan felé közelítő Patrick Stewart meggyőző rugalmassággal tér vissza abba a közegbe, ami híressé tette őt a nyolcvanas évek végi kisképernyőkön, és ami megmentette a Star Trek franchise-ot a kihalástól. Azzal a különbséggel, hogy neki már nincs szüksége plusz hírnévre, a Star Trek viszont ismét azért küszködik, hogy releváns maradjon.

Jövőmanó és társai – Kyle Hunter, Overman, Shaffir: Future Man

Egyre nehezebb feladat a sokasodó és sokszínűsödő sorozatok korában kitűnni egy-egy új címmel, ahogy még a streaming-szolgáltatóknak sem lehet könnyű felvenni a versenyt a Netflix, a Disney+ és a többiek uralmával a nézői piacon. De szerencsére születnek még olyan sorozatok is, amik nem görcsölnek a nézőszám-versenyre, és csak a maguk kicsi világával törődve, sokszor igen kevés vizet zavarva bukkannak fel és mesélik el a történetüket.

Házhoz jön a Doktor – Visszatekintés a Doctor Who 57 évére

Egyszer volt, hol nem volt egy sorozat, ami egyszerűen nem akart véget érni. Sem a készítői, sem a rajongói nem akarták igazán elengedni, így aztán kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de töretlen népszerűségnek örvendve uralta a (főleg brit, de nemcsak) tévék képernyőit. Na de miről, illetve főleg kiről is lehet szó?

Lebegő koporsó – Pella Kågerman, Hugo Lilja: Aniara

A konvencionális elbeszélések sorából kitérve az Aniara izgalmasan jelentékteleníti el hőseit és egyúttal a természet féktelen igazságát avanzsálja szereplővé. Párhuzamos valóságunk a címadó űrhajó fedélzetéről köszön vissza, vesztegzárra kifejezetten ajánlott.