Nyolc közepesen könnyű darab – Jack Thorne: The Eddy

Filmes körökben nem újdonság azt hallani, hogy a Netflixnél a mennyiség gyakran a minőség rovására megy. Azt már kevesebbszer hangsúlyozza a cinefil közönség, hogy a világ legnagyobb streamingszolgáltatója hány elismert (de nem feltétlen fősodorbeli) rendezőnek ad lehetőséget, hogy sorozat vagy nagyjátékfilm formájában ismerje meg őket a laptop-, vagy jobb esetben tévéképernyőn streamelő néző. Alfonso Cuarón, Charlie Kaufman és Noah Baumbach filmjei után a Damien Chazelle neve által fémjelzett The Eddy című sorozat is jó példája a Netflix „nagylelkűségének”: a jazztől dübörgő nyolcrészes történet ugyanis hibái ellenére is egy valóságos igazgyöngy a szalagra gyártott, tét nélküli sorozatok tengerében.

Katonáknéshow – Peter Cattaneo: Military Wives

Mostanság általában olyan filmekkel találkozni, amiken érződik, hogy eredetileg szélesvászonra szánták őket, aztán a mozik bezárása miatt száműzték őket streamingszolgáltatók kisképernyőire vagy lemezre. De minden mostoha sorsú filmre jut egy-egy olyan, ami a helyzetnek köszönhetően csaknem szerencsésnek mondhatja magát, hogy végülis nem a mozivásznon kellett megmérettetnie magát, és a kissé üres filmes prérin sokkal nagyobb figyelemnek örvendhet, mint amit eredetileg megkapott volna.

Bolondos dallamok – David Dobkin: Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga / Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története

Habár idén a koronavírus-járvány miatt elmarad az Eurovíziós Dalfesztivál, a Netflix legújabb vígjátéka gondoskodik arról, hogy a többnyire csak egyszezonos popslágerek gigagálája 2020-ban se kerülje el az erre fogékonyak nappaliját. Szerencsére azonban a show itt nem a megszokott formájában megy tovább…

A szivárvány túloldala – Rupert Goold: Judy

Aligha találunk a filmtörténelemben Judy Garlandnál elrettentőbb példát arra, mi történik egy istenadta tehetséggel, ha túl korán fedezik fel. Minden idők egyik legcsodálatosabb hangjának birtokosa még a hollywoodi sztárok mércéjével mérve is tragikus életet élt – ennek kezdetét és legvégét dolgozza fel a róla szóló film.

De jó lehetett ott lenni! – A koncertfilmekről és pár rendhagyó példáról

A hang, a dalok, a zene, a színpadon látható munka és koreográfia adott, de mindez a koncertfilmekben a montázs, a kép- és hangvágás, a szerkesztés alkotóelvei mentén válik a koncertet kiegészítő, kibővítő dokumentummá, melynek hangulata, hangvétele, tempója és dinamikája strukturált és manipulált. A koncertfilmek évtizedek óta bevetté vált, kellemetlenül és unalmasan standardizált beállításain túl is van azonban élet. Akadnak olyan filmek, melyek ebben az elhanyagolt dokumentumfilmes alműfajban is képesek újat mutatni, máshogy gondolkodni.

Csak egy leheletnyivel bohémebb rapszódia – Dexter Fletcher: Rocketman

A Rocketman felett executive producerként bábáskodó Elton John állítólag lelkiismeretesen küzdött azért, hogy a sztárrá válását bemutató filmre szóló jegy áráért ne valami kilúgozott, steril nosztalgiagiccset kapjunk. A végeredményt látva mégis úgy érezhetjük, hogy a stúdiómoguloknak sikerült a sztár törekvéseit bizonyos kompromisszumok közé szorítani. Kerül szex, drog és rock’n’roll is a vászonra, csak éppen semmiből se túl sok.