Lehet iratkozni az ősszel kezdődő Stábiskolába


Közösen képez filmes szakembereket idén ősztől a magyar filmszakma két nagy múltú szervezete. A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) által alapított Stábiskola szervezésében és az oktatásban ezentúl a MAFILM is részt vesz – írja az EST.hu.

A Stábiskolában olyan felkészült szakemberek végeznek, akik egyaránt alkalmasak a bérmunkákban, a hazai játékfilmekben, a televíziós produkciókban és a reklámfilmekben felmerülő munkák elvégzésére.

Stábiskola

A MAFILM külső díszletei eddig is sok produkciót vonzottak Fótra, és október végén megnyílik az eddigi legnagyobb, kétezer négyzetméteres műterem, mely Huszárik Zoltánról kapja a nevét. Az új műteremmel a stúdió az eddigieknél nagyobb produkciókat is ki tudja szolgálni, amiből a diákok is profitálnak majd.

A Stábiskola elsősorban OKJ-s rendszerben indít tanfolyamokat; a következő szakmákban lesznek két féléves kurzusok: segédoperatőr, HD technikus, világosító, rendezőasszisztens, felvételvezető, szcenikai asszisztens, utómunka asszisztens (digitális utómunka), televíziós kameraman.

A képzés modul rendszerű, azaz az egyik szakmában megtanult és bizonyítvánnyal igazolt modul tananyagát beszámítják egy másik szakma tanulásakor. A tanfolyamok időbeosztását pedig úgy alakították ki, hogy a hallgatók munka mellett is el tudják végezni azokat: a foglalkozások péntekenként és szombatonként lesznek, tömbösítve.

A 2009/2010-es tanév kurzusaira október 15-ig lehet jelentkezni a Stábiskola honlapján, az érdeklődők számára pedig október 2-án, 17 órától nyílt napot tartanak a MAFILM Róna utcai telepén (1145 Budapest, Róna utca 174.).



Kapcsolódó