Dokumentumfilm a magyarországi leszbikusok múltjáról


Az Eltitkolt évek című dokumentumfilmben leszbikus nők mesélnek arról, hogy milyen volt az életük a rendszerváltás előtt és milyen azóta. Takács Mária alkotása pénteken debütál a budapesti Művész moziban – tájékoztatott a Múlt-kor történelmi portál.

Az 1956-tól 2008-ig tartó időszakot felölelő film 11 nő portréján keresztül mutatja be, hogy milyen volt a saját nemükhöz vonzódó nők helyzete a szocializmusban, hogyan élték meg a titkolózást és hogyan tudták fokozatosan felvállalni valódi identitásukat – foglalta össze filmjét a rendező.

„Az Eltitkolt évek azzal a céllal készült, hogy a nagyközönséggel megismertesse ezt a szubkultúrát, és mivel a film személyes és hiteles történeketeket tár a nézők elé, számíthatnak a közönség empátiájára, és arra, hogy azonosulnak az egyes szereplőkkel. Ahhoz, hogy az emberek megítélése változzon, elfogadóbbak legyenek, arra van szükség, hogy jobban megismerjék és megértsék ezt a szubkultúrát. Feszegetni kell a határokat ahhoz, hogy bármi is megváltozzon" – vélekedett Takács Mária.

A 90 perces filmben 40 évnél idősebb nők mesélnek az évekig, évtizedekig tartó titkolózásról, az ebből fakadó magányról, a '80-as évek végén kezdődött változásokról és az utóbbi évek tapasztalatairól. A riportokat egyrészt a szereplők személyes tárgyai, fényképei, másrészt a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Magyar Televízió gyűjteményéből származó felvételek színesítik.

A Fórum Film Alapítvány által készített filmet pénteken mutatják be a Művész moziban, ahol a rendező szerint valószínűleg még levetítik néhányszor. Az alkotást a Filmszemle mellett több külföldi seregszemlére, többek között a Berlini Filmfesztiválra is benevezik majd az alkotók.



Kapcsolódó