Lovaggá ütik Peter Jacksont


Sir Peter Jackson az indoklás szerint „a filmművészetnek tett szolgálataiért” kapja a lovagi címet, amelyet hagyományosan Új-Zéland brit uralkodója, II. Erzsébet szentesít – tájékoztatott az MTI.

A Gyűrűk ura filmeposz összesen 17 Oscar-díjat kapott az Amerikai Filmakadémiától. Az Új-Zélandon forgatott produkció jelentősen hozzájárult a szigetország idegenforgalmának és filmiparának fellendüléséhez.

Peter Jackson jelenleg a trilógia előzményfilmje, A hobbit című kétrészes produkció előkészítésén dolgozik. A forgatás 2010-ben kezdődik Új-Zélandon. Jackson a rendezést ezúttal mexikói kollégájára, Guillermo del Toróra bízta, miközben ő a produceri feladatokat látja el, ezen kívül a forgatókönyvet is ő írta.



Kapcsolódó