Lakomák az Örökmozgó mozivásznán Lakomák az Örökmozgó mozivásznán

Lakomák az Örökmozgó mozivásznán

A mai nap előrehozva jelentkezik a januárban indult izgalmas és ínycsiklandó filmklub következő szeánsza a budapesti Örökmozgóban. Ez alkalommal is egy filmtörténeti remekművet, egy szürreális őrületbe oltott kőkemény társadalomkritikát tekinthetek meg az érdeklődők.

A szóban forgó alkotás – mely a klubvezető, Csejk Miklós véleménye szerint talán sosem volt még annyira aktuális, mint manapság – A szabadság fantomja, Luis Bunuel klasszikusa, ami után szokás szerint beszélgetés következik múltról, jelenről, jövőről. Kísérőfilmként a Lakodalom Ecseren című 1974-es, 23 perces rövid dokut nézhetik meg az érdeklődők.

Az előadások az Örökmozgóban minden alkalommal 18 órakor kezdődnek, és az eheti kivételes alkalmat leszámítva általában a hónap utolsó csütörtökén kerül rájuk sor. Az egyedi jegyek 800-800 forintba kerülnek (diákoknak csak 600-ba), de az utolsó öt alkalomra még váltható kedvezményes árú bérlet is, 1 900 forintért.

Program:

  • Március 18.: A szabadság fantomja (Le fantome de la liberté, r.: Luis Bunuel, 1974, 104 perc) + Lakodalom Ecseren (r.: Rényi Tamás, 1974, 23 perc)
  • Április 29.: Szindbád (r.: Huszárik Zoltán, 1971, 90 perc) + Somlói galuska (r.: Meskó Zsolt, 2002, 20 perc)
  • Május 27.: Szeress Mexikóban (Como agua para chocolate, r.: Alfonso Arau, 1992, 114 perc) + A paprika feldolgozása (5 perces rövidfilm 1943-ból)
  • Június 24.: A szemközti ablak (La finestra di fronte, r.: Ferzan Özpetek, 2003, 103 perc) + Csokoládé (r.: Háros Mihály, 1961, 15 perc)
  • Augusztus 26.: Csokoládé (Chocolat, r.: Lasse Hallström, 2000, 121 perc)
  • Szeptember 30.: Veri az ördög a feleségét (r.: András Ferenc, 1977, 95 perc)
  • Október 28.: Gomolygó felhők (Kauas pilvet karkaavat, r.: Aki Kaurismaki, 1996, 96 perc)
  • November 25.: Bella Martha (r.: Sandra Nettelbeck, 2001, 102 perc)
  • December 16.: Megetetett társadalom (Fast Food Nation, r.: Richard Linklater, 2006, 116 perc)
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu