Jön az Üvegtigris 3.


Június végén kezdik el forgatni a kultfilmmé vált Üvegtigris harmadik részét, 300 millió forintos költségvetésből – jelentették be szerdán az alkotók és a gyártók egy budai állóhajón. A kész film premierje december 16-ra várható. (EST.hu)

300 millió forintos költségvetésből kezdik el forgatni június végén az Üvegtigris harmadik részét, melyben Lali és kellemesen lepukkant csapata ezúttal egészen Budapestig merészkedik, hogy a fővárosban garázdálkodjanak kellően lestrapált járműveikkel.

A cselekményből ezenkívül csupán annyi derült ki, hogy a sztori több szálon fut majd, sokkal akciódúsabb lesz, ám emellett nagyobb hangsúlyt kap a mondanivaló is, és várhatóan ez lesz Rudolf Péter számára a legszemélyesebb darab a trilógiából. Rudolf Péter (Lali), Reviczky Gábor (Gaben), Gáspár Sándor (Róka), Szarvas József (Cingár), Horváth Lajos Ottó (Sanyi) és Csuja Imre (Csoki) mellett új szereplőként Kamarás Ivánt köszönhetjük, aki egészen Los Angelesből repül majd haza a forgatás kedvéért. Ám az, hogy kik alakítják a legfontosabb női szerepeket, egyelőre még titok.

A forgatás napokon belül elkezdődik, és várhatóan a korábbiaknál is nagyobb feladat elé állítja a stáb tagjait. Kapitány Iván, a film operatőre elmondta, hogy az előző részekhez képest több helyszínen forgatnak, és sokkal több statiszta játszik majd az akcióban bővelkedő jelenetekben. „A forgatást június végén kezdjük, és előreláthatólag 34 napig tart. A film költségvetése közel 300 millió forint, melynek csupán 30 százaléka állami támogatás” – nyilatkozta Kovács Gábor producer.

Az Üvegtigris 3. forgatókönyvét Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda dramaturg és Rudolf Péter írták, az operatőr Kapitány Iván, a vágó Kiss Wanda, a rendező ismét Rudolf Péter. A trilógia első része 2001 októberében került a magyar mozikba, 120 ezer nézőt vonzott és közel 84 ezer DVD kelt el belőle. A második rész 2006 januárjában indult és 310 ezren látták, a DVD-eladások száma pedig meghaladta az 56 ezret. Az Üvegtigris 3-at december 16-tól forgalmazza a Szuez Film. A film 40 kópiával indul, melyek között lesznek angol, illetve a siket nézőkre gondolva magyar feliratosak is.



Kapcsolódó