Aranyszem Operatőr Fesztivál az Urániában Aranyszem Operatőr Fesztivál az Urániában

Aranyszem Operatőr Fesztivál az Urániában

Hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Operatőrök Társasága (HSC) az Aranyszem Operatőr Fesztivált a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) támogatásával; a versenyfilmek vasárnaptól keddig láthatók a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A fesztiválra tíz kategóriában összesen 81 filmet neveztek. Az operatőrök a játékfilmek, a kisjátékfilmek, a dokumentumfilmek, a dramatizált dokumentumfilmek, a tévéfilmek, a természetfilmek, a zenés klipek, a hírmagazinok, valamint a reklámfilmek között mérettetik meg magukat és külön kategóriát képviselnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak munkái.

A díjakra jelölt filmek közül a zsűri – tagjai: Novák Emil, Szalai András és Vecsernyés János – pénteken este választja ki a kategóriák díjaira jelölt három-három operatőrt. „Idén is kiosztják az Év operatőre – Illés György-díjat, emellett Életműdíjat (Eternity Award) vehet át Billy Williams Oscar-díjas brit operatőr" – mondta Novák Emil, a zsűri tagja pénteken az MTI-nek.

A 81 éves Billy Williams 1983-ban kapott Oscar-díjat a Gandhi című brit-indiai filmdráma (r. Richard Attenborough) fényképezéséért filmbeli munkatársával, Ronnie Taylorral együtt. Williams volt többek között a Szerelmes asszonyok (1969), Az ördögűző (1973) és Az aranytó (1981) című film operatőre is. A filmezéstől 1996-ban vonult vissza, tavaly a Brit Birodalom Érdemrendje (OBE) kitüntetéssel ismerték el pályafutását.

Az MMKA pénteki tájékoztatása szerint az Aranyszem Operatőr Fesztivált követő napokban, november 18. és 19. között az Operatőrök Világkonferenciáját is megrendezik Budapesten, erre a világ szinte minden részéről érkeznek elismert alkotók. Az érdeklődők ezen a két napon számos Oscar-díjjal kitüntetett operatőr filmjét is láthatják az Urániában.

A Magyar Operatőrök Társasága (Hungarian Society of Cinematographers – HSC) 2004-ben rendezte meg először az Aranyszem Operatőr Fesztivált. A versenyben minden operatőr részt vehet, nem csak a HSC tagjai. A fesztiválon a HSC tagsága, illetve a zsűri dönt arról, mely munkákat tartja a legjobbnak.

A részletes program megtekinthető a HSC honlapján.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu