A tordai sóbányában forgathat Christopher Nolan A tordai sóbányában forgathat Christopher Nolan

A tordai sóbányában forgathat Christopher Nolan

A tordai sóbányába látogatott pénteken Christopher Nolan amerikai filmrendező, aki Torda polgármestere szerint ott forgathatja következő filmjének egy részét. (krónika)

Az Eredet, valamint A sötét lovag című Batman-film rendezője három társával három órás látogatást tett pénteken a tordai sóbányában. Christopher Nolan következő filmjének néhány jelentéhez keresett helyszínt – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Tudor Ştefănie, Torda polgármestere.

„A négytagú csoport megtekintett több romániai sóbányát is, és Nolan elmondása szerint tordai bánya tetszett nekik a legjobban” – mondta a polgármester. Hozzátette: egyelőre konkrétumokról nem esett szó, de a filmes csoport nagyon jó benyomásokkal távozott.

Rendkívülinek nevezte az amerikai filmesek látogatását Ovidiu Mera, a tordai sóbánya igazgatója is, aki reméli, hogy Nolanék visszatérnek majd forgatni.

A tordai sóbányában már nem folyik kitermelés, tárnáit turisztikai látványosságként hasznosítják.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat