Elhunyt Susannah York brit színésznő


Hetvenkét évesen elhunyt Susannah York brit színésznő, az 1960-as és a korai 1970-es évek angol és hollywoodi filmjeinek egyik legnagyobb, Oscarra is jelölt sztárja. (MTI)

A szőke, kék szemű szépség olyan korabeli klasszikusok által lett nemzetközileg ismert, mint a Tom Jones vagy a többszörös Oscar-díjas Egy ember az örökkévalóságnak, de a legnagyobb kritikai elismerést Sydney Pollack A lovakat lelövik, ugye? című 1969-es filmdrámája hozta meg neki, amelyben epizódszereplőként nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelölték.

Az 1970-es második felétől már mellőzni kezdte a filmvilág, noha a Superman című 1978-as kasszasikerben és később is még néhány moziban szerepet kapott. Hosszú pályafutásának későbbi szakaszában főleg színpadon és tévében lépett fel, számos díjat és elismerő kritikát kapott. Egy 2001-es interjúban a színházat nevezte igaz szerelmének. A színművészet mellett gyermekkönyveket írt és elszánt antinukleáris aktivista volt.

Fia, Orlando Wells közlése szerint a színésznő szombaton halt meg egy londoni kórházban, néhány nappal azután, hogy csontvelőrákkal beszállították. Mint mondta, a halál hamar beállt, így édesanyja nem szenvedett sokat.



Kapcsolódó