Elkészül a Jankovics-féle Az ember tragédiája Elkészül a Jankovics-féle Az ember tragédiája

Elkészül a Jankovics-féle Az ember tragédiája

Egy hónapon belül befejezi Az ember tragédiája rajzfilmváltozatát Jankovics Marcell, melynek ötlete még 1983-ban fogalmazódott meg benne. A műből részletek már a közelgő Magyar Filmszemlén láthatók lesznek. (mandiner)

Jankovics Marcell elmondta: Az ember tragédiája rajzfilmváltozatának képi anyaga már teljesen elkészült, az utolsó megpályázott mintegy 20 millió forint megérkeztével pedig megkezdődhet az alkotás hanganyagának újrakeverése és felvétele, valamint az utómunkálatok. Két hete vágták össze egésszé Madách Imre művének tizenöt színjét. A magyar mellett feliratos angol változat is készül, emellett vannak tervek az angol nyelvű verzióra is, amelyet Jeremy Irons narrálna – közölte a Kossuth-díjas rajzfilmrendező.

Kép Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmjéből

A rajzfilm ötlete még 1983-ban fogalmazódott meg Jankovicsban, a forgatókönyv már ekkor elkészült. A munkálatok hat évvel később kezdődtek, még állami finanszírozásból, majd 1992–1993-ban pénzhiány miatt leállt a forgatás, majd a művész 1998–2001 között az Ének a csodaszarvasról című sorozata miatt szüneteltette a filmet. „Az alkotás költségvetése, miután a film 22 éve készül már nem meghatározható” – fogalmazott Jankovics, aki saját vagyonából mintegy 80 millió forintot költött a rajzfilmre. Az eddigi munkálatokat emellett állami, pályázati és szponzori pénzekből fedezték.

A rajzfilm 155 perces végleges változata valószínűleg csak DVD-n kerül forgalomba. Az ember tragédiája részleteit a következő hetekben több helyen bemutatják majd. A londoni részt május elején a 42. Magyar Filmszemle közönsége láthatja.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat