A chilei bányászok alkut kötöttek Hollywooddal A chilei bányászok alkut kötöttek Hollywooddal

A chilei bányászok alkut kötöttek Hollywooddal

Hollywoodi szuperprodukció készül a tavaly 69 napra a föld alatt rekedt chilei bányászok történetéből. A film mögött a Fekete hattyú és a Viharsziget című kasszasikerek producere áll majd.

Semmi sem marad ki megpróbáltatásaik történetéből – ígérik a híressé vált bányászok. „Ez az egyetlen hivatalos és engedélyezett film arról, hogy mit éltünk át a San José bányában" – fogalmazott a jogok eladását követően Juan Andres Illanes, a Los 33, azaz A harminchármak egyik tagja. „Sok minden van, amit még nem tudnak a történtekről" – idézte a The Daily Telegraph című brit lap.

A vájárokat ért szerencsétlenség filmfeldolgozásáról már azelőtt szárnyra kaptak hírek, hogy kimentették volna a 33 lent rekedt férfit. A bányászok Chile északi részén, az Atacama-sivatagban töltöttek 69 napot 700 méteres mélységben, felszínre hozatalukat becslések alapján egymilliárd ember követte nyomon a televíziók képernyői előtt.

Híresztelések szerint Brad Pitt is tárgyalt a sztori jogairól, de végül Mike Medavoy, a Fekete hattyú és a Viharsziget című kasszasikerek producere kötött alkut a bányászokkal. „Mint világszerte milliókat, engem is teljesen magával ragadott a copiapói mentés" – mondta Medavoy, aki Chilében gyerekeskedett.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat