Michael Moore a Fahrenheit 9/11 folytatásán dolgozik Michael Moore a Fahrenheit 9/11 folytatásán dolgozik

Michael Moore a Fahrenheit 9/11 folytatásán dolgozik

A Paramount Vantage és az Overture Films stúdió gyártásában készülő filmet 2009 tavaszán-nyarán tervezik bemutatni. A producerek szerint egy újabb provokatív politikai dokumentumfilmről van szó.

A Fahrenheit visszavág – olvasható a rendező honlapján a filmről, amely nem hivatalosan a Fahrenheit 9/11 1/2 címet kapta. A Variety Magazine közlése szerint az új rész onnan folytatódik, ahol a Fahrenheit befejeződött. Moore nagy sikerű, cannes-i nagydíjas filmjében élesen bírálta George Bush elnök 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni fellépését.

Az amerikai dokumentumfilm fenegyerekének tartott rendező 2004-es alkotása óta Bush népszerűsége mélypontra zuhant, az iraki háború még mindig tart és az ország gazdasági helyzete meggyengült. Az új film azt igyekszik bemutatni, hova jutott Amerika az utóbbi 8 évben.

Michael Moore alkotásai közül három – a Kóla, puska, sültkrumpli (2002), a Fahrenheit 9/11 (2004) és a Sicko (2007) – minden idők öt legnézettebb amerikai dokumentumfilmje közé tartozik. A Fahrenheit 9/11 egyben minden idők legsikeresebb dokumentumfilmje is: az Egyesült Államokban 119 millió, külföldön további 100 millió dolláros bevételt eredményezett.

Forrás: mti

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat