Szeptemberben választ új elnököt a Magyar Producerek Szövetsége Szeptemberben választ új elnököt a Magyar Producerek Szövetsége

Szeptemberben választ új elnököt a Magyar Producerek Szövetsége

Szeptemberi közgyűlésén választ új elnököt a távozó Kálomista Gábor helyére a Magyar Producerek Szövetsége (MPSZ).

Kálomista Gábor az MTI-nek pénteken azt mondta: továbbra is a szövetség tagja marad, az elnöki tisztségről való lemondása mögött nem áll konfliktus. Úgy fogalmazott, hat évig vezette a Magyar Producerek Szövetségét, ez épp elég idő, hogy új feladatot keressen.

A producer nem javasolt utódául senkit, „felnőtt társaság, el fogják dönteni, kit szeretnének" – hangsúlyozta.

A magyar filmgyártás átalakulóban van – mutatott rá –, ehhez kell igazítani a terveket és a feladatokat. Kálomista Gábor bízik abban, hogy hamarosan „rendeződik a helyzet", beindulnak a pályázatok és újra beindulhatnak a forgatások.

A szakember két terven is dolgozik, Goda Krisztinával és egy elsőfilmes rendezővel is közös munkára készül. „Van két ötletünk, két forgatókönyvünk, a többi meglátjuk" – mondta. Kálomista Gábor már dolgozott együtt Goda Krisztinával a Csak szex és más semmi című filmben.

Az MPSZ 2002-ben alakult a magyar producerek érdekvédelme és érdekképviselete céljából. A szervezet jelentős szerepet vállalt a 2004-ben megszületett filmtörvény létrehozásában, célkitűzései közé tartozik többek közt a magyar producerek érdekképviselete Magyarországon és külföldön, valamint külföldi produceri szövetségekkel való kapcsolatok megteremtése és ápolása.

A szövetség alelnöke Mikulás Ferenc, főtitkára Kántor László, elnökségi tagjai Lakatos Iván és Nagy Endre.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat