Gaál István-filmnap és állandó kiállítás Pásztón


Gaál István filmrendezőre emlékeznek pénteken Pásztón, ahol a művész életútját bemutató állandó kiállítás nyílik és a nevét viselő filmnap keretében számos vetítést tartanak.

A Nógrád megyei Pásztón 2008-ban, a Kossuth-díjas filmrendező halálának első évfordulóján nyitották meg a Gaál István-emlékszobát, benne a művész bútoraival, hatalmas könyvgyűjteményével, személyes tárgyaival.

Mint Shah Gabriella elmondta, az emlékszobát egy nagyobb múzeumi helyiségbe költöztették át. Ott arra is lehetőség nyílt, hogy állandó kiállítást rendezzenek be, amelyen tablókon, filmplakátokon és érintőképernyős kivetítőkön keresztül mutatják be Gaál István életművét.

Az emlékszobával szomszédos vetítőhelyiségben idén harmadik alkalommal rendezik meg a Gaál István Filmnapot, a filmek ezúttal a rendező választott hazáiról, Olaszországról, Franciaországról és Indiáról szólnak.

A rendhagyó párizsi leltár című filmhez Ablonczyné Szabó Magda, a Duna Televízió kulturális főtanácsosa fűz előadást, a Római szonátához Angelo Bernandini, a La Sapienza Egyetem professzora, míg a Kalandozások Hindusztániában Tarts Keletnek! című dokumentumfilmhez Bonta Zoltán filmrendező.

A salgótarjáni születésű Gaál István, aki Pásztón töltötte gyerekkorát, idén lett volna 78 éves.

(MTI)



Kapcsolódó