Prizma 6. lapszámbemutató és Skandináv Est az Odeonban


A Prizma szerkesztői szeretettel meghívnak a  a skandináv filmmel foglalkozó hatodik szám bemutatójára, melyet a József Attila Körrel és a Magyarhangyával közösen tartanak 2011. szeptember 27-én, 19 órától a Hollán Ernő utcai Odeon moziban.

Az est programja a következő:

19:00. JAK vs. Prizma: Költők performansza a gyöngyvászon előtt! – Borsik Miklós, Nemes Z. Márió és Tolvaj Zoltán kortárs skandináv rövidfilmekre írt szövegeinek felolvasása, kisfilmvetítéssel, borral, pogácsával kísérve.

20:30. A Kiságyúk vetítése. Tomas Villum Jensen Kiságyúk című filmje a „film a filmben” toposz skandináv változata; főszereplői karikatúraszerűen elnagyolt figurák, akik különböző okokból kifolyólag filmrendezésre vetemednek, és mindenféle vígjátéki körülményekből következően együtt kénytelenek dolgozni. Claus, a lánglelkű művész, és Tonny, a dührohamokkal küzdő jómunkásember eltérő lelkesedéssel vágnak bele a közös munkába, és inkább a véletlen, mint a szakértelem segíti át őket a filmkészítés folyamatain; a végeredmény pedig oly mélyen marad az elvárható színvonal alatt, hogy sikert arat a mindenkori fesztiválközönségnél.

Belépő: a teljes programra 1000 ft., csak a lapszámbemutatóra 500 ft., csak a filmre 950 (nyugdíjas/diák: 650) ft.

A Prizma lapszámai az est folyamán kedvezményes, 400 forintos áron kaphatóak!



Kapcsolódó