Támadnak a nácik – 7 millióan nézték meg a trailert Támadnak a nácik – 7 millióan nézték meg a trailert

Támadnak a nácik – 7 millióan nézték meg a trailert

Közel 7 millióan nézték meg a YouTube-on az Iron Sky című sci-fi-vígjáték trailerét, amelyben a Holdon meghúzódott és megerősödött nácik megtámadják a Földet.

Az idén a mozikba kerülő Iron Sky története szerint az 1945-ös vereség után a nácik egy csoportja a Holdra menekült a katonai törvényszékek büntetései elől. Itt letelepedtek, megerősödtek, és 2018-ban megtámadják a Földet. Az aktuális führer akkor dönt így, amikor egy amerikai űrhajós éppen a horogkereszt alakú bázis mellett talál leszállni.

A finn–német–osztrák koprodukció meglepő sikerrel szerepelt az idei Berlinalén – állapítja meg a Mediafax, majd Lutz Gollner német lapszerkesztőt idézi, aki szerint „még 66 évvel a háború vége után is attól tartok, nem lehet a nácikkal kapcsolatban poénkodni Németországban”. A film producere, Oliver Damian sikerre számít, bár elismerte, kezdetben neki is voltak kétségei a vígjáték fogadtatásával kapcsolatban: „Németországban mindenki elutasított bennünket, pedig mindenkinek tetszett az ötlet.”

A film főszerepeit Udo Kier, Julia Dietze, Kym Jackson, Peta Sergeant, Otto Götz és tephanie Paul alakítja.

Az 1968-ban bemutatott Mel Brooks-féle Producereket – amely nácikkal kapcsolatos poénokat is tartalmazott – betiltották Németországban.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat