Nemzetközi film- és médiatudományi konferencia az ELTE-n Nemzetközi film- és médiatudományi konferencia az ELTE-n

Nemzetközi film- és médiatudományi konferencia az ELTE-n

A New and Old Frames nemzetközi film- és médiatudományi konferenciát idén az ELTE Múzeum körúti épületében tartják június 19-től 21-ig – a konferenciára 150 filmtudománnyal foglalkozó szakember, előadó érkezik.

A NECS-et (European Network for Cinema and Media Studies) 2006-ban Berlinben alapították filmtudománnyal foglalkozó kutatók azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsenek a filmtudományban folyó kutatások eredményeinek megismertetésére, konferenciák, kutatási hálózatok és munkacsoportok létrehozására, az európai filmtudományi együttműködés serkentésére.

A NECS első konferenciáját 2007 júniusában Bécsben rendezték meg, ahol 22 országból több mint 100 filmtudománnyal foglalkozó kutató gyűlt össze. Az első konferencia sikere arra enged következtetni, hogy a NECS a jövőben az európai filmtudomány egyik kiemelten fontos fórumává, a nemzetközi együttműködések koordinátorává válhat. Ezért is kiemelkedő fontosságú, hogy a II. NECS konferencia helyszínéül a társaság alapítói és a bécsi konferencián résztvevő tagsága Budapestet választotta.

A budapesti konferenciát a NECS az ELTE Bölcsészettudományi Kar filmelmélet és filmtörténet szakával közösen rendezi meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A konferenciára Európa minden részéről közel 150 előadó érkezik. A három napos program angol nyelvű előadásait hallgatva az európai filmtudomány legfontosabb műhelyeiben zajló kutatásokba pillanthatnak bele az érdeklődők. A konferencián Mészöly Miklós filmes elképzeléseiről is szó esik majd Gelencsér Gábor jóvoltából.

Részletes program: www.necs-initiative.org

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat