Megkezdődött a legrangosabb lengyel játékfilmfesztivál Gdyniában


Tegnap megkezdődött a legrangosabb lengyel játékfilmfesztivál: a 37. alkalommal Gdyniában rendezett seregszemle fődíjáért Agnieszka Holland lengyel Oscar-jelölt filmje mellett idén először külföldi rendezésű produkció is indul.

A Gdyniai Lengyel Játékfilmfesztiválként ismert szemlét ez évben nevezték át Gdynia Film Festivalra. A május 7-től 12-ig tartó szemlén 120 filmet mutatnak be, közülük 13 versenghet az Arany Oroszlánoknak nevezett fődíjért. A szervezők még egy beválogatott film bemutatóját is tervezik, amennyiben a napokban sikerül befejezni a posztprodukciós munkákat.

Michal Chacinski, a szemle művészeti igazgatója szerint az idei fesztivált nem a legfiatalabb művészgeneráció uralja, hiszen a versenyben induló filmek alkotói közül Holland mellett Waldemar Krzysteket és Marek Koterskit is díjazták már Gdyniában.

A kritikusok nagy reményeket fűznek az 1990-es évek végén alkotó Paktofonika együttesről szóló Jestes Bogiem (Isten vagy) című produkcióhoz, amelynek bemutatójával nyílt meg hétfőn a szemle. A háromtagú hiphoptársulat története a művészek szabadságáról, a barátságról, az új rendszer csapdáiról és nem utolsó sorban az egyik karizmatikus rapper számára végzetes érzékenységről is szól.

Az esélyesek között a vasárnap befejeződött Gdanski Nemzetközi Dokumentumfilm-szemle nyertesét, a román Anca Damian rendezte Crulic – Út a túlvilágba című animációt is emlegetik. A film egy néhány évvel ezelőtt kétes indokokkal lopásért letartóztatott és több hónapokig fogvatartott román bevándorló valós történetét dolgozza fel. A címbeli 33 éves Claudiu Crulica négy hónapos éhségsztrájkkal tiltakozott a hamis vádak ellen a krakkói fogházban, a megfelelő orvosi ellátás hiányában meg is halt.

A fesztivál szervezői a lengyel anyagi és művészi részvételen kívül azzal indokolták a film beválogatását, hogy országuknak is el kell számolnia a múlttal,  legalább ennyivel tartozik a főhősnek.

A nemzetközi zsűrit a több lengyel és külföldi fesztiválon díjazott Dorota Kedzierzawska rendező és forgatókönyvíró vezeti, dea lengyel filmszakma képviselői mellett  a zsűri tagjai Caroline J. Libresco, a Sundance Film Festival nem amerikai válogatásáért felelős filmproducer és Neil Jordan filmjeiből ismert Stephen Rea ír színész is.

A fesztiválon külön versenyben indulnak fiatal filmesek alkotásai és a független produkciók. A versenyeken kívül több tematikus szekcióban mutatnak be filmeket: a külföldi válogatásban idén a román filmművészet nemzetközileg elismert alkotásait lehet megtekinteni. Zártkörű vetítésen mutatják be Laurent Bouzereau életrajzi filmjét Roman Polanski lengyel rendezőről, amelyet a nagyközönség a májusi cannessi filmfesztiválon ismerhet meg.

Az egész életműért járó különdíjat, a Platina Oroszlánokat idén először nem rendezők veszik át. Jerzy Wójcik operatőr, a lengyel filmiskola egyik alkotója, a legnagyobb lengyel rendezőkkel dolgozott, csakúgy, mint Witold Sobocinski operatőr, aki gyakran külföldön is forgatott.

(MTI)




Kapcsolódó