Több mint 900 filmötlet érkezett be a Magyar Nemzeti Filmalap pályázatára


Óriási érdeklődés övezte a szakmabeliek és az amatőrök részéről is a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) által meghirdetett filmötlet-vadászatot – értékeli a filmalap közleménye.

A június 6-án zárult akció keretében több mint 900 filmötlet érkezett a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatóságához. A várakozást felülmúló részvételre és a beérkezett ötletek magas számára való tekintettel a filmalap július végére halasztja a döntését arról, hogy mely filmötletek fejlesztése kezdődhet meg.

Divinyi Réka, a filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója a tapasztalatokat összegezve elmondta, hogy „az ötletelők egyharmada volt szakmabeli filmes ill. rokonszakmákban dolgozó, köztük neves rendező-forgatókönyvírók, szépírók és dramaturgok”. A filmalap számára külön öröm, hogy nagyszámú amatőr is élt a lehetőséggel – áll a közleményben, amely szerint legalább 200-an több játékfilmötlettel is jelentkeztek a felhívásra. Jelentős számmal érkeztek történelmi témájú szinopszisok, továbbá személyes ihletésű családi történetetek; feltűnő a romantikus sztorik és a sci-fik magas száma is a beküldött ötletek között.

A Magyar Nemzeti Filmalap szakemberei már megkezdték a beérkezett filmötletek értékelését, és várhatóan július végén hozzák nyilvánosságra azon ötletek listáját, melyeket a fejlesztési pályázaton előzetesen támogatottnak nyilvánítanak. A nyertes játékfilmötletekből a fejlesztést követően elkészülhetnek a jövő mozisikerei – remélik a kezdeményezők.



Kapcsolódó