Elhunyt Carlo Rambaldi, E. T. „atyja”


Életének 86. évében pénteken elhunyt Carlo Rambaldi, a különleges effektusok Oscar-díjas olasz mestere, aki egyebek mellett az E.T. – A földönkívüli, A nyolcadik utas: A Halál vagy a King Kong című filmeken dolgozott.

A Bolognai Képzőművészeti Akadémián végzett, és eredetileg festőnek, szobrásznak készülő filmes szakember leghíresebb munkája az E.T. – A földönkívüli címszereplőjének megtervezése volt. Egyszer elmesélte, hogy a kedves földönkívüli arcát egy himalájai macska ihlette. De a fáma szerint Spielberg ezt nem hitte el, ezért inkább azt mondta, az idegen Albert Einstein, Ernest Hemingway és Carl Sandburg arcvonásait viseli. A látványtrükkök mellett mechanikus trükköket is készített, például A nyolcadik utas: a Halál félelmetes alienjének fejmozgását.

Az E.T.-ért 1983-ban, A nyolcadik utasért pedig 1980-ban Oscar-díjjal tüntették ki. Pár évvel korábban, 1977-ben a Jeff Bridges és Jessica Lange főszereplésével forgatott King Kongért nyerte el az Amerikai Filmakadémia elismerését.

Egy interjújában azt mondta: a digitális technika nyolcszor többe kerül, mint a mechanikus. Az E. T. egymillió dollárba került, és három hónap alatt elkészült. Számítógéppel ugyanakkor legalább kétszáz ember öthavi munkájára lett volna szükség – érvelt.

Rambaldiról közismert volt, hogy tökélyre vitte a filmes trükköket. Lucio Fulci 1971-es Una lucertola con la pelle di donna című munkájában olyan hitelesek voltak a kutyakínzással kapcsolatos jelenetek, hogy a filmrendezőt bíróság elé citálták. Fulci úgy menekült meg a börtöntől, hogy az effektusguru a bíróság előtt bebizonyította: nem igazi állatokkal forgattak.

További fontosabb munkái között szerepelt a Harmadik típusú találkozások, a Dűne, Dario Argento Profondo rosso (Mélyvörös) című horrorja vagy a Birtoklás című francia horror Isabelle Adjanival és Sam Neill-lel.




Kapcsolódó