Megrongálta a Sandy Noé bárkáját


A Sandy hurrikán leállította Darren Aronofsky bibliai témájú filmjének a forgatását, és tetemes károkat okozott a keleti parti amerikai filmiparban.

A The Hollywood Reporter szerint a Noé bárkájának külső forgatási helyszíne – beleértve a 450 láb (kb. 137 m) hosszú bárkát is – éppen a hurrikán útjába sikerült megépíteni a New Yorkkal szomszédos Oyster Bayben. A 115 millió dolláros költségvetésű film forgatásait november 9-én akarták befejezni, de a természeti katasztrófa pusztítása miatt késni fognak a munkálatok. A Paramount stúdió ennek ellenére bízik abban, hogy sikerül tartaniuk a 2013. március 28-ára tervezett bemutató időpontját – írja a The Guardian.

A hurrikán megbénította a New York-i televíziós és filmgyártás egészét, ahogy a mozik működését is, és ezzel több tízmillió dolláros károkat okozott az amerikai filmiparnak – adta hírül a The Hollywood Reporter. A Noé bárkáján kívül leállt Akiva Goldsman Winter's Tale című fantasyjének szintén New York-i forgatása, és elhalasztották az Anna Karenina díszbemutatóját is. A New York-i mozik hétfői box-office-jelentése mindössze 3000 dolláros összbevételről számol be (szemben a szokásos félmilliós összbevétellel) – adta hírül a Chicago Tribune.

Valószínűleg a védtelen független filmstúdiók vesztesége a legnagyobb. Anthony Mastromauro producer, aki éppen David Duchovny főszereplésével forgatja az After the Fallt Connecticutban, azt nyilatkozta a The Hollywood Reporternek: „Semmi sem fedezheti a lendületbeli veszteséget, és főképp ez károsítja meg a kis filmeket, mint a mieink.”



Kapcsolódó