Minden idők legjobban fizetett 007-es ügynöke lesz Daniel Craig


A színész vasárnapi londoni lapértesülés szerint több mint 50 millió dollárért (11 milliárd forintért) vállalta el két további James Bond-film főszerepét.

A The Sunday Times című brit konzervatív lap beszámolója szerint a következő Bond-epizódok 2014 őszén, illetve 2016-ban kerülhetnek a mozikba.

A szerződés olyan hollywoodi sztárokkal emeli egy javadalmazási kategóriába a brit színészt, mint Tom Cruise vagy Leonardo DiCaprio.

Craignek a két új megbízás jelentős fizetésemelést is jelent, hiszen eddigi Bond-alakításai közül a 2006-ban bemutatott Casino Royale című epizódért alig 3 millió dollárt, a két évvel későbbi A Quantum csendje után 7 millió dollárt, a néhány hete bemutatott legújabb Skyfall főszerepéért pedig 17 millió dollárt kapott – összegzett az MTI.

Az őfelsége leghíresebb titkosügynökének legújabb kalandjait megörökítő Skyfall az előzetes várakozások szerint az első olyan Bond-film lesz, amelynek bevételei meghaladják a mágikus egymilliárd dolláros határt.




Kapcsolódó