Animációs mikrofesztivál kezdődik holnap Nagyváradon


A Metrion Egyesület 2010 után idén újra megszervezi a Metrion Animációs Filmfesztivált (MAFF) november 23–25. között.

Ez alkalommal – a szervezők megfogalmazása szerint – amolyan mikrofesztivál lesz a MAFF, azaz nem öt, hanem három napig tart, valamint kevesebb kísérőrendezvény várja majd a fesztivál helyszínére, a Zárda (Mihai Viteazul) utcai Nagy Pál-házba, illetve annak pinceklubjába (Partime Klub) ellátogatókat, animációs filmekből azonban nem lesz hiány, valamint mindhárom napot egy-egy tematikus DJ/VJ-party zárja.

A MAFF idei mottója a 3 az 1(00)-ben, mivel három, épp 100 éve született jelentős alkotónak szentelnek egy-egy napot a fesztiválon: pénteken a magyar animáció atyja, Macskássy Gyula reklámjait és rövidvilmjeit vetítik. Macskássy reklámgrafikák és mozgóképes hirdetések tervező- rendezőjeként kezdte a pályáját a 30-as években. Az államosítást követően klasszikus állatmese- adaptációival megszerezte a magyar animáció első nemzetközi díjait, és vált külföldön is elismertté.

A rajzfilgyártás állami leépítése után inkább reklámfilmeket rendezett. Ezzel párhuzamosan tematikai-stiláris váltás is megfigyelhető Macskássy pályáján. Az évtized első felében készített munkákban még érzékelhető a mesék didaxisa, amit később felváltott a karikatúrákból táplálkozó fekete humor.

A szombat John Halas (Halász János) életműve köré épül. A magyar rajzfilmrendező, szakíró, grafikus, filmproducer, forgatókönyvíró Budapesten született. Magyaroszágon végezte tanulmányait, egy ideig itt is tevékenykedett plakátrajzolóként és reklámfilmkészítőként. 1936-ban Angliába hívták, ahol az új technikát felhasználva már színes rajzfilmeket rendezett. Feleségével, Joy Batchelorral 1940-ben megalapította a világhírűvé vált Halas and Batchelor rajzfilmvállalatot. Általánosan ismertté George Orwell azonos című regényéből készült Állatfarm című filmjével vált, amely az első egész estés animációs film volt Angliában.

A vasárnap Jiří Trnkáé. A cseh illusztrátor és animátor a 20. századi cseh művészeti szcéna legjelentősebb szereplői közé tartozik, akinek munkásságát világviszonylatban is számon tartják és magas szinten értékelik. Legjelentősebb sikereit animációs nagyjátékfilmjeivel érte el, ezek közül is kiemelkedik a Bajaja című mese (1950), a Régi cseh legendák (1952) vagy a Jaroslav Hašek regényének néhány fejezetéből készített Švejk, a derék katona (1955). 1959-ben forgatta Shakespeare műve alapján A szentivánéji álom című animációs nagyjátékfilmet, öt évvel később a Gábriel arkangyal című reneszánsz filmet. Trnka szinte valamennyi filmjének rendezője, forgatókönyvírója és látványtervezője is volt egy személyben.

Micro-MAFF 2012 programja

November 23., péntek – Milky Day

18.00 Macskássy Gyula-reklámok és -rövidfilmek – 60 perc
19.00 Jean-François Laguionie: Le tableau (2011, 77 perc)
22.00 Milky Night – Macskássy Gyula 100 – hommage party; Dj Mzr. a/v experiment

November 24., szombat – Coffee Day

18.00 Válogatás a budaörsi Primanima Fesztivál filmjeiből – 70 perc
19.30 John Halas-rövidfilmek – 96 perc
22.00 Coffee Night – John Halas 100 – hommage party; Dubase / Puppetobjective

November 25., vasárnap – Sugar Day

16.00 Macskássy Gyula-gyerekfilmek – 60 perc
17.00 Jean-Christophe Roger: Allez raconte! (2010, 77 perc)
22.00 Sugar Night – Jiří Trnka 100 – hommage party; Dj Anobium / Puppetobjective



Kapcsolódó