Budapestre hozná az Európai Filmdíj átadási ünnepségét a Filmalap Budapestre hozná az Európai Filmdíj átadási ünnepségét a Filmalap

Budapestre hozná az Európai Filmdíj átadási ünnepségét a Filmalap

Budapestre hozná az Európai Filmdíj 2014-es átadási ünnepségét a Magyar Nemzeti Filmalap. Mint azt Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos az MTI-nek elmondta, már megkezdték a tárgyalásokat az Európai Filmakadémiával.

Andrew G. Vajna hétfőn este Bodzsár Márk készülő első nagyjátékfilmje, az Isteni műszak forgatásán nyilatkozott az MTI-nek. Emlékeztetett arra, hogy szombaton tartják az Európai Filmdíjak 25. átadási ünnepségét Máltán. Magyarországot Till Attila Csicska című filmje képviseli a rövidfilmek kategóriájában az európai filmek versenyében. Az elismeréseket az Európai Filmakadémia 2700 tagja ítéli oda 10 kategóriában titkos szavazással.

A ceremóniát minden második évben Berlinben tartják – hangsúlyozta Andrew G. Vajna. A kormánybiztos szerint Magyarország jó eséllyel kérheti, hogy 2014-ben Budapesten tartsák a díjkiosztót.

„Nagyon fontos lenne, hogy Magyarországon is lássák, hogyan ünnepli a világ a jó filmeket. Ezekre az ünnepségekre mindenki eljön, mintegy 1500 ember, köztük a legfontosabb színészek, rendezők, producerek. Hozzájárulna ahhoz, hogy Magyarországra figyeljen az egész filmvilág” – magyarázta a kormánybiztos.

A kormánybiztos arról is beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap – magyar filmes szervezetként először – támogatta a díjkiosztót. A filmalap 10 000 euróval járul hozzá a ceremóniához. „Európához tartozunk, ez az elismerés az európai Oscar-díj” – magyarázta Andrew G. Vajna, aki szerint gesztusértékű Magyarország szerepvállalása a támogatók között.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu