Nagy Dénes filmje Cannes-ban Nagy Dénes filmje Cannes-ban

Nagy Dénes filmje Cannes-ban

Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmje meghívást kapott a 66. cannes-i filmfesztivál Quinzaine des réalisateurs (Rendezők Kéthete) elnevezésű párhuzamos programjába – jelentették be kedden a szervezők Párizsban.

A daazo.com szervezte, Friss hús elnevezésű rövidfilmfesztiválon közönségdíjat nyert alkotást a május 15. és 26. között megrendezendő rangos filmes mustrán láthatja először a nemzetközi közönség.

A Magyar Filmunió tájékoztatása szerint Tar Sándor azonos című novellájának adaptációja egy nevelőotthonban nevelkedett serdülőfiúról szól, aki beleszeret osztálytársnőjébe, de képtelen szerelmét megvallani. A feloldhatatlan feszültség ellenállhatatlanul sodorja a főszereplőt. Az amatőr főszereplőkkel forgatott film egy elmaradott kistelepülésen játszódik a mai Magyarországon.

Nagy Dénes rendező, a film operatőrével, Dobos Tamással közösen írta a forgatókönyvet. A Lágy eső magyar-belga koprodukcióban készült a Campfilm Production (Budapest) és a Novak Prod (Brüsszel) gyártásában, producerei László Sára, Gerő Marcell és Olivier Dubois.

Nagy Dénes 1980-ban született Budapesten. 2009-ben rendezőszakon végzett Szász János osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), egy évet a Berlini Filmakadémián (DFFB) is tanult. Egyetemi évei alatt számos rövidfilmet készített, amelyek jelentős fesztiválokra kaptak meghívást: a Kovács Éva a 2006-os tamperei rövidfilmfesztiválra, a Russian Playground a 2009-es Cannes-i Kritikusok Hetére. A Vmeste (Együtt) című rövidfilmje 2008-ban elnyerte a magyar filmkritikusok rövidfilmdíját, 2007-ben versenyben szerepelt az európai rövidfilmek fesztiválján a franciaországi Brestben és a cottbusi filmfesztiválon Németországban, a 38. Magyar Filmszemlén pedig elnyerte a legjobb rövidfilmrendező díját, valamint meghívták az Angers-ban megrendezett Premiers Plans filmfesztiválra is.

Nagy Dénes jelenleg a Falusi dizájn című dokumentumfilmjének utómunkáján dolgozik, és Falc címmel egy egészestés dokumentumfilmet készít elő.

A Rendezők Kéthete elnevezésű párhuzamos programot a cannes-i filmfesztivál ellenpólusaként Francois Truffaut és Jean-Luc Godard vezetésével a Francia Filmrendezők Szövetsége alapította 1968-ban. A programban korábban olyan rendezők mutatták be filmjeiket a nemzetközi közönségnek, mint Rainer Werner Fassbinder, Werner Herzog, Jim Jarmusch, Michael Haneke, valamint Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Bódy Gábor és Tarr Béla.

A Lágy eső mellett az idei válogatásban további 8 rövidfilmet és 21 játékfilmet mutatnak be. A szekció nyitófilmje Ari Folman izraeli rendező The Congress (A kongresszus) című alkotása lesz, amely Stanislaw Lem lengyel sci-fi szerző 1971-ben írt, Futurológiai kongresszus című regénye alapján készült. A félig realista, félig fantasztikus animációs film rendezője a Szabra és Satila nevű menekülttáborokban 1982-ben lezajlott mészárlásról készült, Libanoni keringő című animációs filmjével 2008-ban már a hivatalos versenyprogramba is meghívást kapott.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat