Jelentkezni lehet az Anilogue animációs fesztiválra


Az idén hatodik alkalommal jelentkező Anilogue (korábbi nevén: AniFest) fesztivált november 27. és december 3. között tartják Budapesten és (újdonságként) Bécsben. A rendezvény első fele csütörtöktől vasárnapig a szokásos helyén, az Uránia Filmszínházban és az addigra felújított Toldi moziban zajlik.

Vasárnap este a fesztivál nemzetközi vendégei – a stábbal és törzsközönséggel együtt – átköltöznek Bécsbe, ahol további három napig folynak majd a vetítések, előadások és workshopok.

A műsorban ismét több, egész estés animációs film premierje lesz látható, kibővűl az idei nagy fesztiválok díjnyertes filmjeit bemutató Világpanoráma program, valamint számos tematikus válogatás is látható lesz majd.

A Nik és Nancy Phelps által vezetett, Toons and Tunes című workshop az animációs filmzenék sajátosságait mutatja be az érdeklődőknek. A versenyprogram filmjeit ezúttal is a nemzetközi zsűri bírálja el.

A versenyprogramba 2007. január 1. óta készült, legfeljebb 20 perc hosszú, európai animációs filmeket lehet nevezni.

Határidő: szeptember 20.

Bővebb információ a www.anilogue.com, illetve a www.anifest.hu oldalakon.



Kapcsolódó