Kezdődik a moszkvai filmfesztivál


A Brad Pitt főszereplésével készült Z világháború vetítésével kezdődik csütörtökön és június 29-ig tart a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen két magyar koprodukciót is láthat a közönség.

A versenyprogramba 16 mű kapott meghívást, köztük van a szerb-német-francia-magyar koprodukcióban készült Mamaros című alkotás, Momcilo Mrdakovic első rendezése. A film egy középkorú filmrajongóról, Peráról szól, aki még mindig az anyjával él Belgrádban. Az 1999-es NATO-akció miatt azonban elhagyják hazájukat, végül New Yorkban kötnek ki. Pera új célt talál életének: útra kelve be akarja bizonyítani az embereknek, hogy a digitális vetítésekkel szemben csak a „régi idők” eszközei – a celluloid, a mechanikus vetítők és a régi vásznak – nyújthatják valódi moziélményt.

A legjobb alkotásnak járó Arany György-díjért holland, lengyel, olasz, spanyol, koreai, brazil, valamint, török, svájci, japán, brit és grúz filmek is versenyben vannak, Oroszország két alkotás révén reménykedhet díjban. A zsűrit Mohszen Makmálbaf iráni rendező vezeti, a testület tagja még kollegája, a svájci Ursula Meier, Szergej Garmas orosz és Zurab Kipsidze grúz színész, valamint Kim Dong Ho, a puszani filmfesztivál igazgatója.

A moszkvai seregszemlén Minor Dutch Artists címmel külön szekciót szentelnek a holland filmeseknek, ebben a programban vetítik A csendesek című magyar-holland koprodukciót, Ricky Rijneke első rendezését. A Tóth Orsi és Rába Roland főszereplésével készült film korábban már szerepelt a Titanic Filmfesztiválon, valamint a rotterdami és a leccéi filmmustrán – utóbbin két díjat is kapott. Az alkotás, annak ellenére, hogy holland rendezője van, magyar nyelven készült, operatőre is magyar, Pohárnok Gergely. A film egy hallucinogén utazás két világ közt, a rendező az élet és halál közti vékony határvonalat vizsgálja. A csendesek idén ősszel kerül a magyar mozikba.

A fesztivál retrospektív programmal tiszteleg Costa-Gavras, a prágai tavasz, valamint Rudolf Nurejev előtt, és külön szekciót kapnak a portugál filmek is.

(MTI)



Kapcsolódó