Növekszik Bukarestben a magyar filmek iránti érdeklődés


Az elmúlt években folyamatosan növekedett a bukaresti Magyar Filmhét iránti érdeklődés, mert ebből az alkalomból a román főváros filmkedvelő közönsége olyan magyar alkotásokat láthat, amelyeket csak ekkor tekinthet meg – nyilatkozta Virgil Ştefan Nitulescu, a Román Parasztmúzeum igazgatója.

A román kulturális minisztérium és a Balassi Intézet bukaresti központja által november 10. és 17. között 7. alkalommal megszervezett Magyar Filmhétnek negyedszer ad otthont a román múzeum.


A vetítések programja


Nitulescu az MTI kérdésére egy hétfői sajtótájékoztatón kijelentette: az eddigi tapasztalat szerint Bukarestben több száz érdeklődője van a magyar filmeknek, és ezek vetítése rendszerint telt ház előtt zajlik. Reményét fejezte ki, hogy a hétfő esti első vetítéssel kezdődő filmhét iránt az idén is nagy lesz az érdeklődés.

Az igazgató szerint fordulópontot jelentett Románia és Magyarország kulturális kapcsolatában az a 2005-ös kormányközi megállapodás, aminek alapján évente megrendezik a bukaresti Magyar Filmhetet és a budapesti Román Filmhetet. Ebből az alkalomból nemcsak a magyar film mutatkozik be Bukarestben, hanem egyre inkább a magyar kultúra. A múzeumigazgató kitért arra is, hogy a Magyar Filmhét alkalmából Both Miklós gitárművész alkotóműhelyt tart fiatal román zenészek számára.


A rendezvény katalógusa


A sajtótájékoztatón jelen volt Hartyándi Jenő, a Mediawawe összművészeti zenei és filmfesztivál igazgatója, elmondta: a bukaresti jelenléttől azt várják, hogy ösztönözni fogja az újabb román művészeket a Mediawawe-en részvételre, hiszen eddig is számos román alkotó neve kapcsolódott valamilyen módon a 23 éves magyarországi fesztiválhoz. Az ilyen együttműködések kialakulásához azonban szükség van olyan találkozókra, mint a Magyar Filmhét, ahol az alkotók leülnek egymással beszélgetni, mert az internet nem elég a tartós és elkötelezett együttműködések létrejöttéhez – mondta el Hartyándi Jenő az MTI-nek.



Kapcsolódó