Tarantino félretette az új western forgatókönyvét Tarantino félretette az új western forgatókönyvét

Tarantino félretette az új western forgatókönyvét

Nem forgatja le a The Hateful Eight című westernt Quentin Tarantino, mert kiszivárgott a film forgatókönyve, mondta el tegnap a felháborodott rendező a Deadline.com hollywoodi hírportálnak.

Tarantino kijelentette, hogy ezek után inkább maga publikálja a forgatókönyvet, nyomban neki is lát, hogy kiadót keressen. „Befejeztem a forgatókönyvet, az első változatot, de a következő télnél hamarabb nem akartam leforgatni, vagyis csak egy év múlva” – mondta hozzátéve, hogy mindössze hat embernek adta át személyesen a szkriptet. Köztük volt a Django elszabadul egyik producere, Reggie Hudlin is, aki megengedte, hogy a házában egy ügynök is belenézzen. Tarantino hangsúlyozta, hogy ezt is árulásnak tekinti, de ez nem lett volna akkora baj, mert az ügynök nem jutott a végére.

Három színész, Michael Madsen, Bruce Dern és Tim Roth is megkapta a forgatókönyvet. Tarantino biztosra vette, hogy nem Roth szivárogtatta ki. A rendező szerint a legvalószínűbb, hogy Madsen vagy Dern ügynöke lehetett a forrás, aki szétküldte a forgatókönyvet Hollywoodban. Bár a szereposztásban Christoph Waltz neve is szóba került, Tarantino azt mondta, hogy az Oscar-díjas színész nem kapta meg a szöveget.

A rendező közölte, hogy ha ennyire nem bízhat meg azokban, akinek kiadta a könyvet, akkor már nincs is kedve az egészhez. „Továbblépek a következő munkához. Van még tíz ilyen, ahonnan ez jött” – fűzte hozzá, de a Deadline.com kérdésére elismerte, lehet hogy még meggondolja magát.

A The Hateful Eight című készülő filmjéről Tarantino a múlt héten beszélt először a nyilvánosság előtt. Korábban csak azt említette meg, hogy a Django elszabadul után ismét egy western témájú produkción dolgozik. Az új filmet A hét mesterlövész című klasszikus western ihlette, ami Kuroszava Akira A hét szamuráj című 50-es évekbeli alkotása nyomán született.

A The Guardian szerdai beszámolója emlékeztetett arra, hogy a Django elszabadul forgatókönyve is kiszivárgott 2011 májusában.

(mti)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone