Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúraprogramján belül Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúraprogramján belül

Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúraprogramján belül

Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúraprogramján belül - jelentette be Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának egyik tagja a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik rendezvényén, szerdán Tusnádfürdőn.

Kollarik Tamás a Közönségfilm és közszolgálat című panelbeszélgetésen elmondta: az erdélyi filmművész szövetség kérésére animációs, dokumentumfilmes és ismeretterjesztő alkotók pályázhatnak majd a keretre, a tervek szerint akár már az ősztől.

A Médiatanács eddig több 10 millió forintos nagyságrendben ítélt oda támogatást határon túli alkotók számára.

A Médiatanács eddig összesen több mint 7 milliárd forintot fordított a teljes mecenatúraprogramra, és több mint ezer esetben nyújtottak támogatást független filmkészítőknek. Kollarik Tamás közlése szerint 434 filmes, vagy filmhez köthető támogatást biztosítottak. Hangsúlyozta, hogy az alkotói szabadságot nem korlátozzák, a legfontosabb egy jó mecénástól az ösztönző keretrendszer biztosítása. Eddig 100–150 filmet mutatott be a közmédia, a Médiatanács szeretné, hogy a jövőben a filmeket más platformok is bemutassák majd – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy augusztus 21–25. között rendezik meg a 15. hirosimai animációs fesztivált, amelyre Magyarország díszvendégként meghívást kapott. A több mint kétezer nevezőből kiválosztott 59 versenyfilm közé három magyar is bekerült.

Néder Sarolta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy általában dupla annyi igény érkezik, mint amennyi nyertes alkotás végül megszülethet.

Jelezte, hogy az online közszolgálati műsorszámok gyártását és közzétételét célzó Neumann-pályázatról július 29-én tárgyalnak, az eddigi 20 milliós kerethez további 5 millió forintot tesznek hozzá a határon túli pályázóknak.

Köbli Norbert, A berni követ című film forgatókönyvírója elmondta, hogy nagyon sok forgatókönyv készül, de általában minden ötödikből lesz kész alkotás. A film tervét korábban többen elutasították, de mindig kereste a lehetőségeket, hogy 20. századi magyar történelmének sorsfordító eseményeit fikciós tartalmakkal feldolgozzák. Beszámolt arról is, hogy Félvilág címmel új filmet készítenek a program támogatásával.

Maksay Ágnes, a Kós Károly Kollégium alelnöke közölte: nagy öröm volt számukra, hogy elindult a Mecenatúra pályázati lehetőség. Fontos, hogy ez egy rendszeres lehetőség, nem éri váratlanul a határon túli alkotókat, és fel lehet rá megfelelően készülni – hangoztatta a Video Pontes Stúdió vezetője. Sokan pályáznak, és reméli, a jövőben még többen fognak; üdvözölte a határon túli keret elkülönítését. Kitért arra is, hogy Romániában az erdélyi magyar filmeseknek nincs hová pályázniuk, a bukaresti pályázati kiírásokon nem rúgnak labdába, az ottani pontrendszernek nem tudnak megfelelni.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat