„Mester és tanítványa történet” – Till Attila a Tiszta szívvel című filmjéről „Mester és tanítványa történet” – Till Attila a Tiszta szívvel című filmjéről

„Mester és tanítványa történet” – Till Attila a Tiszta szívvel című filmjéről

Mozgáskorlátozott fiatalok a főhősei Till Attila forgatókönyvíró-rendező Tiszta szívvel című, készülő új filmjének, amelyet várhatóan jövő ősztől játszanak a hazai mozikban. A film forgatása szeptember 8-án kezdődött.

Till Attila játékfilmje 38 napig forog budapesti helyszíneken. Az alkotás főszerepeiben Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Fenyvesi Zoltán kerekesszékes maratonfutó bajnok és Fekete Ádám, aki szintén mozgáskorlátozott, a Színház-és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója lesz látható.

A Tiszta szívvel elsősorban egy kerekesszékes film, amelyben sokféle műfaj, köztük a lélektani dráma is megjelenik. „Egy mester és tanítványa történet, ahol a »mester« az alvilágban dolgozik, ezért sok az akciójelenet, de a történetben alapvetően emberi sorsokról van szó” – hangsúlyozta második nagyjátékfilmje forgatásán Till Attila rendező-forgatókönyvíró az MTI-nek.

Thuróczy Szabolcs színész alakítja Rupaszov Jánost, a kerekesszékes fegyveres főhőst, aki különféle bérgyilkosságot vállal az alvilágnak. Mindeközben találkozik két fiatal mozgáskorlátozottal (Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám), aki felnéz rá és a legnagyobb vagánynak tartja őt. A kerekesszékes Zolika életmentő műtétre vár, amelynek költségeit külföldön élő apja vállalná, aki kiskorában elhagyta őt. Zolika azonban ezt nem akarja elfogadni, ő másképp akarja megszerezni a pénzt. Itt jön a képbe Rupaszov – ismertette a film történetét a rendező.

„Egy fikcióról van szó, amely nagyon közel áll a valósághoz és mivel a fiatalokat itt igazi fogyatékossággal élők alakítják, összefolyik az ő saját valós életük a filmbéli szerepeikkel” – jegyezte meg Till Attila.

Elmondta, hogy korábban többször dolgozott különféle alapítványoknak és szervezeteknek, valamint hatással volt rá az Aaltra című belga-francia vígjáték, amelynek főszereplői traktorbaleset okán kényszerülnek tolószékbe. Emellett foglalkoztatta az a népmesei motívum is, amelyben a legkisebb, leggyengébb szabólegény válik a történet első számú hősévé.

Thuróczy Szabolcs színész szerint az egykori tűzoltó, a kerekesszékbe került Rupaszov tragédiájának kálváriájára épül a film története. Az alvilágban mozgó figura nem egyértelműen negatív szereplő, sok érzelem dúl benne: a fájdalom, a szerelem, az elmúlás és a céltalan élet érzése.

„Van úgy, hogy gyerekeket ment ki a házból, de van, amikor kivégez olyan embereket, akik az emberiségben egyébként sem hagynának sok nyomot” – fogalmazott a színész, hozzátéve, hogy a hiteles megformáláshoz mozgásterapeuták segítségével gyakorolta a kerekesszék használatát, valamint nehéz sorsú mozgássérültekkel is beszélgetett.

Zolika, a történet egyik fiatal hőse, születése óta kerekesszékes, ahogy az őt alakító Fenyvesi Zoltán is, aki civilben hand-bike maratonfutó, és eddig csak reklámfilmekben tűnt fel. Filmbeli barátjával Barba papával – akit Fekete Ádám játszik – képregények rajzolásával tengetik napjukat, mígnem felbukkan Rupaszov és innentől életük megváltozik.

Mint elmondta, amatőr színészként figyelnie kellett, hogy ne játssza túl a szerepét, hogy természetes legyen és hitelesen adja vissza karakterét. Viszont hamar tudott azonosulni szerepével, mivel a való életben ő is sokszor hasonló problémákkal szembesül.

„Attól, hogy valaki kerekesszékes, még nem azt jelenti, hogy értelmi fogyatékos is. Ő is ugyanúgy tud például bulizni vagy konfliktusokba keveredni, mint bárki más, és ezt próbáljuk érzékeltetni a filmben is” – hangsúlyozta az amatőr színész.

A Magyar Nemzeti Filmalap 285 millió forintos támogatásával, a Laokoon Filmgroup gyártásában készülő filmet Magyarországon az A Company Hungary forgalmazza. A film producere Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor, operatőre Juhász Imre, látványtervezője Ágh Márton.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat